Színházi ajánló

2018. február 01. 18:54:53  nyomtatási kép
Netrandi - Ezúttal nem a virtuális valóságban

Ki ne futott volna bele már internetes párkereső oldalba, legalább annyira, hogy tud a létezéséről. A darab hősnője szakítás feletti bánatában szánja rá magát, hogy ezen a módon tapassza be a múlt sebeit. De mint tudott, az internet világa nem túl kézzel fogható, így sok olyan dolgot állíthat magáról az ember, ami finoman szólva nem teljesen igaz. Így van ez az életkorral, magassággal, súllyal, foglalkozással, de ezek sokak szerint kegyes kis hazugságok, az első találkozásnál, úgyis minden kiderül. A darab félreértésekre, és helyzetkomikumokra épül, több dramaturgiai csavarral tartva végig ébren a közönség figyelmét, nem kímélve a rekeszizmokat. A Netrandit játssza: Kiss Erika, Simon Attila. Írta és rendezte Pálfalvi Dorottya. A bérleten kívüli előadás február 17-én, szombaton 19.00-órakor kezdődik a Nagy Gáspár Kulturális Központban.   

Heltai Jenő darabja zárja a vasvári Színházbérleti Sorozatot

Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok című vígjátékával zárul a felnőtt bérletes őszi-tavaszi színházi évad. A két részes darabot a Zenthe Ferenc Színház mutatja be március 10-én, szombaton 19 órakor a Nagy Gáspár Kulturális Központban. A színház honlapjának ajánlójában az olvasható: A Tündérlaki lányok egy kedves pesti mese négy gyönyörű lányról, akik a szerelmet, a boldogságot, a boldogulást keresik az épp világvárossá érett Budapesten. A lányok egyike úgy menti meg a családját a teljes lezülléstől, hogy egy gazdag bankár kitartottja lesz. De amikor a lány életében egy szegény költő képében feltűnik az igazi szerelem, de lehet, hogy csak annak délibábja, akkor merül fel először a kétség, hogy vajon tényleg megéri-e ekkora áldozatot hozni. Ám nem csak az önfeláldozás, de az igazi szeretet próbája is ez a pillanat. A nézők beleshetnek egy család életébe, tanúi lesznek a jó vagy rossz döntéseknek. A Tündérlaki lányok Heltai Jenő egyik legjobb darabja, amely hálás szerepeket és egy igazán melegszívű előadást ígér.
Az előadás díszlet és jelmeztervezője Laczó Henriette, rendezője: Halasi Imre. Özvegy Bergnét Bozó Andrea, Boriskát Marjai Virág, Olgát Németh Anna, Mancit Bánfi Kata, Sárit Házi Anita, Malvin nénit Falati Hedvig
RózátAngyal Linda, a Bárót Jakab Csaba, Pázmán Sándort Farkas Zoltán,
Petrencey Gáspárt Máté Krisztián, Pistát Albert Péter játssza majd. 
Bérleteseknek, bérleten kívülieknek ismét felhőtlen színházi este ígérkezik.

Program
2021. június 17. csütörtök
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
24
25
26
27
28
29
30
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)