Decemberi igenek és nemek

2004. december 20. 03:04:33  nyomtatási kép


Egy évvel ezelõtt, az ünnep elõestéjén a fényrõl beszélgettünk Németh Zsolt országgyűlési képviselõvel, Vasvár város polgármesterével. 2004 decemberében, advent harmadik hetében járva a december 5-én megtartott választásról kérdezem.
- Ügydöntõ népszavazás volt Magyarországon 2004. december 5-én. E hon polgárainak 1921, Trianon óta nem volt lehetõsége arra, hogy voksoljanak. Szavazzanak, s azt mondják, üzenjék - a nyolcvan évnyi könyörtelen történelmi hitegetés és megcsalattatás után azoknak, akik kívül rekedtek e hazán, s akik amúgy a véreink -, hogy hozzánk tartoztok, összetartozunk, s titeket, õket, egyfajta jogi passzussal, a kettõs állampolgárság jogintézményével is beemelje közénk. Bár soha nem tartoztak máshoz, magyarságukat soha nem tagadták meg, mert ha nem így lenne, akkor már nem beszélnének magyarul sem. Az elmúlt 15 év összes fáradozása, a magyar nép és az ország nyitottsága valami iszonyatos módon csorbát szenvedett.
A politika felelõsségét is felvetik a választók. Németh Zsolt képviselõt arról kérdezem, hogyan látja a történteket, s mit, mikor és hogyan hibáztunk el? - mert valamit elhibáztunk, az egészen bizonyos.
- Ebben az ügyben én nem politikusként, hanem magyar emberként akarok megnyilatkozni, mert a politikus figyel arra, hogy amit mond, az milyen fogadtatásra talál. Itt nincs helye ilyenfajta mérlegelésnek. Szomorú, döbbenetes, gyalázatos, és sajnos helyrehozhatatlan, ami történt. Hiszen egy több mint nyolcvan éve lelkünkben élõ legenda, álom foszlott szerteszét. Arra a kérdésre, hogy maradhat-e ez így, azt hittük, hogy erre egyetlen válasz létezik: Nem, nem, soha. Most pedig az ország jelentõs része azt mondta, igen, maradhat.
Azzal kellett szembesülnünk, hogy az ország nemzettudata megroppant az elmúlt évtizedek internacionalizmusa révén, és az utóbbi másfél évtized nem volt arra elég, hogy nemzeti identitásunk helyreálljon. Ezzel most szembesülni kellett. Sajnos a kormány nem használta ki azt a lehetõséget, hogy ebben a kérdésben nemzeti konszenzust teremtsen. Legalább e területen betemesse az árkot a bal és jobboldal között, hanem még mélyebbre ásta. Az emberekbõl a legrosszabb énjüket hívta elõ akkor, amikor az ország romló anyagi helyzetébõl következõen a szociális érzékenységüket kihasználva, minden eddigit felülmúló hazudozásba kezdett. A választáson résztvevõk közel felével elhitette, hogy a kettõs állampolgárság anyagi terhet jelent számukra. Nem számoltak a következményekkel, amit azóta már tudunk. Erdélyben kiírják az étterem bejáratára, hogy magyar állampolgárt nem szolgálunk ki. A Magyar Állandó Értekezletet elõször a története során Szabadkára hívták össze, és nem az anyaországba. Gyer-gyószentmiklóson a körmeneten most elõször nem énekelték el a magyar himnuszt, a millenniumi zászlóra pedig gyászszalagot kötöttek. A határon túli, de fõleg az erdélyi szállodák forgalma pedig 30 százalékkal csökkent, mert sok anyaországi magyar visszamondta a szállást. No nem azok mondták vissza, akik nemmel szavaztak, hanem azok, akik igennel, de egyszerűen nem akarják ünnepeiket csupán állandó bocsánatkéréssel tölteni, és nem akarnak szemlesütve járni az ünnepek alatt. Azt is mondtam, hogy helyrehozhatatlan a végeredmény, mert ezt a népszavazást meg nem történtté tenni nem lehet. Még akkor sem, ha esély lenne arra, hogy a politika meghozza azt a kettõs állampolgársági törvényt, amelyet természetesen meghozhatnánk úgy, mint tette azt bármelyik környezõ állam, így a horvátok is, vagy mások, mint az angolok, akik a választójogtól elválasztják ezt, és az szociális terhet se jelentsen számukra. Ezt nem lehet ráerõltetni egyik vagy másik félre sem, hisz annak elfogadása kétharmados parlamenti törvényt igényel. Ha utólag meg is hoznánk a kettõs állampolgárságról a törvényt, már akkor is megmaradna a rossz szájíz. Aki emlékezik arra, s volt olyan élménye, hogy miként is vették át a magyar igazolványokat a határon túliak, vagy ott állt Csíksomlyón a több százezres tömegben, az tudja mirõl beszélek.
Most ezeket a magyar igazolványokat küldik vissza. A reagálások közül egyet emelnék ki, amely mutatja egyrészt a székely embernek a keménységét, igazságszeretetét, rendít-hetetlenségét, ugyanakkor a humorát is. Mikor a magyar parlament Szülõföld-alapot akar létrehozni, egyébként nevetségesen kevés pénzzel, akkor a határon túli magyarok meg Anyaország-alapot, s arra akarnak gyűjteni ezek a szerencsétlenek, hogy Magyarországon

a történelemtanítás, az irodalomtanítás jusson el arra a szintre, hogy ez a jelenlegi siralmas állapot valamit oldódjon.
- Amíg a kampányok idején a pártok mindent beleadtak a választópolgárok meggyõzésébe, hát, ezt most nem érzékeltem. A kívülállónak úgy tűnt, ez most elmaradt, mi több, mindkét oldal elmismásolta ezt a kérdést, s teljes mellszélességgel nem állt ki a kettõs állampolgárság ügye mellé. Mi több, azt sem magyarázta el a választóknak, hogy itt mirõl is van szó, s mi a tét. A választópolgárt sem tisztem felmenteni, de a politikai elit felelõsségérõl hallhatnám a véleményét?
- A politikai pártok viszonyát ehhez a kérdéshez nagyban meghatározta, hogy ezt a népszavazást civil szervezet kezdeményezte, nevezetesen a Magyarok Világszövetsége. Csak azután indulhatott meg a kampány, miután végigjárta a hivatalos fórumokat; Alkotmánybíróságot, Országos Választási Bizottságot, majd a köztársasági elnök kitűzte a választás idõpontját. Ez a kampány rövidre sikeredett, s voltak rosszabb pillanatai is, amikor szerintem
még rosszabb eredmény született volna, mint december 5-én. Viszont a vége felé kezdett leleplezõdni ez a demagóg kampány. Tizenegy néhány éve saját magam nem plakátolgattam, ebben az ügyben viszont igen. Tizennégyünk összefogásával adtunk ki egy plakátot, amely egy nagy Magyarországot szimbolizáló félbe vágott kenyér. Sokakat meghathatott, de ne legyenek illúzióink, mert Magyarországon a média befolyásolja a közhangulatot. Ezért kezdtem azzal, hogy ebben a kérdésben magánemberként akarok megnyilvánulni. Mert a
bölcs politikusok mondhatnak ilyen mondatot, hogy "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!", meg hogy a gaz politika tette ezt. Én azt mondom, hogy az embert a Jóisten szabad akarattal is fölruházta, és ez alól a felelõsség alól nem lehet kibújni. Mindamellett örülök annak, hogy nálunk az országos átlagot meghaladó, 54% az igenek száma. Ez lehetõvé teszi, hogy Vasvár polgármestereként is átlépjem az országhatárt magyarlakta területekre, és meg tudjak állni elõttük, és ne érjem meg azt a szégyent - mint megyék és városok sora - melyek testvérvárosi szerzõdését a határon túliak fölbontották, mert azt mondták, ebben a képmutatásban nem hajlandók részt venni. Azon megyei és városi vezetõk - miközben nemet mondtak a kettõs állampolgárságra - ne játsszák el, és ne színleljék azt, mintha e kapcsolat valami határon átívelõ összetartozásról szólna.
- Tán Erdélyben a legnagyobb az elkeseredés. Nem oldja fel majd ezt a helyzetet Románia várható uniós tagsága? Szlovákia (Felvidék) már uniós tag, hasonlóképpen Szlovénia (Mura-vidék) is, sajnos Szerbia (Vajdaság) EU-tagsága szóba sem jöhet, Ukrajna pedig el sem ismeri a kettõs állampolgárságot, kvázi Kárpátalja magyarsága nem is tudna mit kezdeni e jogi státusszal.
- Az anyagi aggodalmakra, hogy az menynyire megalapozatlan volt, épp ez az egyik válasz. Hisz amire a törvény elkészül, mire az elsõ állampolgárságot megkapták volna ez alapján - hisz az nyilván nem varázsütésre történik, s arra Románia az Európai Unió tagja lesz - nos, ezek az aggodalmak addigra egyszerűen okafogyottakká válnak. Hiszen az jön, és megy oda, aki ahova csak akar, s a szociális ellátásnak rögzített formái vannak. De értsük meg, õk elõször akartak magyar állampolgárok lenni, s utána uniós, s nem az uniós himnuszt akarták énekelni, hanem a magyart. Aki ezt nem érti...
- Vajdaság és Erdély kapcsán szinte soha nem volt olyan idõszak, amikor ne merült volna fel az autonómia igénye. Ez a délszláv háború idején a vajdasági magyaroknak kis híján az életükbe került. Nem lehet, hogy a hivatalos magyar politika attól rettent meg, hogy egy igenes népszavazás esetén sok kettõs állampolgárságú erdélyi magyar, immár jogilag is a Magyar Köztársaság állampolgára lesz, és akkor Erdély autonómia-törekvését az anyaországnak illik fölvállalnia ország-világ elõtt, ami meg nemzetközi politikai bonyodalmakat okozhat? Hogy ez ne történhessen meg, ezért mindent kiagyaltak a politikacsinálók, vagy egyszerűen hallgattak, hogy a népszavazáson nemleges válasz szülessen?
- Azt nem tudom, de azt igen, hogy ez a mostani végeredmény mindenképpen rontja a határon túli magyarok pozícióját. Rontja a politikában és a mindennapokban is. Azokét, akiket eddig lehazátlanoztak. S
akik ezt megtették velük, azoknak most már lesz egy másik érvük is, mely így hangzik: Lám, még az anyaországnak sem kellettetek.
Mi itt a megoldás? Én azt hiszem, józanul még egyszer végig kell gondolni és mérlegelni a történteket, s szinte mindent elölrõl kell kezdeni.

Mindenképpen nagy figyelmet kell fordítani az anyaországban most felnövõ nemzedék esetében arra, hogy megismerjék a határon túliak kultúráját. Nagyobb horizontú nemzeti irodalom-, történelem-, sõt földrajztanítás kellene. Amikor Arany Jánoshoz, meg Hunyadi Jánoshoz érkezünk - s az irodalmi és történelmi példák sorát mondhatnám - nos, akkor fel kellene hívni a figyelmet arra, hogy õk is a mai hazán kívül születtek. S tán a legnagyobb figyelmet fordítani arra, hogy lehetõleg minden gyerek eljusson a többszáz kilométerre lévõ Erdélybe, ahol vannak városok, amelyek semmiben nem különböznek a hazaiaktól, csak abban, hogy ott lejjel fizetnek. Egyelõre. S lássák meg a lépcsõházakban az ajtókra kitett magyar névfeliratokat is. Arra kell törekedni, hogy minél több ember megérezhesse azt a fajta ragaszkodást, ami eddig megnyilvánult velünk, anyaországi magyarokkal szemben. Bízom abban, hogy ez továbbra is megmarad.
- Remélem, ezzel a beszélgetéssel nem olyan üzenetet közvetítünk, ami kicsit hasonlatos lesz ahhoz, amit sugalltak felénk a II. világháború után, hogy mi bűnös nemzet vagyunk. S az sem lenne jó, ha az ország egyik fele a másikat vádolná a történtekért. Mert a felelõsség közös. Sokan sokféleképpen fognak errõl vitatkozni. Én úgy látom, hogy a 15 éves árokásásnak újabb "gyümölcse" ért be. S ahogyan az ország egyik fele 4 évente a másiknak feszül, s 15 éve nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy az országot feljebb emeljük, hanem hogy a másik felet ki miként tudja le
gyõzni, és tud uralkodni. Így válhatott Magyarország egyre kiszolgáltatottabbá, mondhatni kigyarmatosított állam lettünk. Ezt fájdalmas kimondani. Lassan már annak is örülni kell, hogy a Himnusz és a magyar zászló még egyáltalán megvan. Én annak örülnék, ha végre észhez térnénk addig, amíg valami nagy katasztrófa nem történik velünk. Mert, miként e példa is mutatja, nemzeti kérdésben sem sikerült szót értenünk.
- Ez igaz. Azzal kezdtem a beszélgetésünket, hogy ebben a kérdésben bármelyik félmegtehette volna az elsõ lépést. Mert számomra ebben az ügyben nincsen kétféle lehetõség. Jómagam azért döbbentem meg a végeredményen, mert elképzelhetetlennek tartottam azt, hogy bárhol a világon, bármely ország legkisebb pártja és politikusa venné a bátorságot, hogy magának ily módon szavazatokat szerezzen, s ennek érdekében ilyen kam
pányra vetemedjen. Elképzelhetõ lett volna Németországban, hogy az egyesítés ügyében egyetlen politikus is, így kampányol? Gondoljatok magatokra, ne pedig a másik németre, akit elszakítottak tõletek! Ott ez elképzelhetet
len. Mert ebben a kérdésben csak egyféle helyes válasz létezik.
- Advent harmadik hetében járván, zárásként engedjen meg egy szimbolikus kérdést! A most kirekesztett magyaroknak milyen lehet a viszonya ehhez a mostani karácsonyi fenyõfához?
- Be akartak kéredzkedni alá, hogy együtt énekeljük a Mennybõl az angyalt. Erre az volta válasz, hogy kevés az alatta levõ narancs meg ajándék nekünk is. Sõt. Gyüttment, éhenkórász népségnek állították be õket, akik még
a díszeket is ellopják a fenyõfánkról.

Úgy látom, most vagyunk a mélyponton, s ennél csak feljebb léphetünk. Minden értelmiséginek, minden jóérzésű magyar embernek meg kell tenni azt, hogy ezen a nemzettudaton változtasson, s erre nem lehet válasz a rossz gazdasági helyzet sem. Kérdezzük meg apáinkat, nagyapáinkat! Õk elmondanák, hogy ennél sokkal sanyarúbb idõkben is volt nemzeti összefogás, ahol nem lehetett méricskélés tárgyává tenni magyarságunk összetartozását.

- bodorkós -

Program
2021. május 7. péntek
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)