|
Oktatás
Vasvár oktatástörténete a középkorig nyúl vissza, városunk ugyanis azon kis települések közé tartozik, ahol szinte az államalapítás óta számolhatunk az iskolák létezésével. Itt volt a székhelye ugyanis a vári káptalannak, amely a középkorban a helyi írásbeliség egyik központja volt. Fontos szerepet tölthettek be az oktatásban a domonkosok is, akiknek nagyobb kolostoraiban mindig is működtek iskolák. Mindezek mellett a középkor vége óta vannak adatok a városi iskolákról is.
Az alapszintű oktatást a későbbiekben a felekezeti iskolák oldották meg, a katolikus iskola mellett az 1860-as évektől működött zsidó hitközség iskolája is. 1889-től a Szent Domonkos-rendi nővérek alapítottak elemi leányiskolát.
A városban a 3 év alatti gyermekek bölcsődei ellátása biztosított, az óvoda egy 125 és egy 50 férőhelyes intézménnyel működik. Óvodai nevelés 1928-tól van vasváron.
Az alapfokú oktatás a Kardos László Általános Iskolában folyik. A kistérség településeiről fogadja az eltérő tantervi fejlesztést igénylő gyermekeket is. Az iskola meghatározó szerepet vállalt abban, hogy az alapfokú oktatás minden területén megvalósuljon a közoktatási kistérségi együttműködés.Valamennyi igénylőnek napközis elhelyezést és étkezést tudnak biztosítani. Az intézmény saját konyhát működtet. Horváth János Alapfokú Néptánciskola vasvári tagozata is itt működik
Az iskolában megközelítőleg 540 diák végzi tanulmányait, és 50 tanárt foglalkoztat. Évfolyamonként 3 osztály működik. Emelt óraszámban tanítják az iskolában a matematikát és a német nyelvet, az utóbbit csoportbontás keretében. Az angol nyelv választására is lehetőség van, fakultatív oktatásban francia nyelvtanulást is lehet választani.
További tanórán kívüli tevékenységeken: szakkörökön, énekkaron és tömegsporton várják a pedagógusok az érdeklődő diákokat.
Jó feltételek között folyik a művészeti tárgyak és a testnevelés tanítása. Tornacsarnok segíti a testi nevelést és a különböző sportfoglalkozások szervezését. Kézilabda, kosárlabda és futball csoportok működnek a különböző korosztályokat összefogva. Országos Arany János Vers- és Prózamondó Verseny rendezését, szervezését vállalta el az intézmény. Az épület a 90-es évek elején készült, mint udvari, mint belső kialakítása az oktatási feltételeknek megfelelő.
Középfokú oktatás 1951-től van ismét Vasváron. Első intézménye az Állami Óvónőképző Intézet volt. Rövid működtetését (1951-1956) követően gimnáziumi oktatás kezdődött. Mellette 1964-től - négy éven át - kereskedelmi szakképzés is folytat szakközépiskolai rendszerben. A község státuszának megváltozása miatt - 1969-től nem járási székhely - a gimnáziumba egyre kevesebb tanuló jelentkezett. 1975-ben érettségizett az utolsó gimnáziumi osztály.
Jelenleg - a gimnázium jogutódjaként - a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola középszintű képzést biztosít a térség fiataljainak, de az egész Dunántúl területéről fogadja a jelentkezőket, akiknek kollégiumi elhelyezése is megoldott. A képzés 1972-ben indult. Az iskola a megyén kívül Zala megyét is ellátja szakemberekkel.
Vasváron 1983-tól működik a jelenlegi Városi Zeneiskola, ahol 1985-től zeneóvodai foglalkozásokat is indítanak.
|