2017. június 22.
13:00
12. Nagymákfai Napok
vagyis a Goolghelóghizált valóság

2017 június 22-25.
Az Isten tenyerén

Valaki egyszer azt mondta: "…nem, Nagymákfa nem az Isten háta mögött, hanem az Isten tenyerén van!" 
A kislétszámúvá zsugorodott, nyugodt zsákfalu valóban hordoz magán varázslatos jegyeket a puszta hétköznapjaiban is. Ezt próbáljuk évről-évre fokozni a nyári játékokkal, művészekkel, barátokkal.
Idén is lesz fafaragótábor, a céltárgy a közösségi ház udvarára bebocsájtást engedő kapu. 
Restaurátoraink pedig az orvosi rendelő íróasztalának rekonstrukcióját fejezik be.
Az előadások még szervezés alatt, de aggodalomra semmi ok, mert barátaink idén sem hagynak program nélkül minket.
Csütörtökre, péntekre zenés programot és színházi eseményt tervezünk, szombaton pedig a Nagy Gáspár Kulturális Központ együttműködésével neves népzenekarok szórakoztatnak minket (Tarisznyások Együttes, Szent Márton Kórus - Gyöngyösfalu, Fülemüle Népdalkör, Kalinkó Népdalkör, Őszirózsa Népdalkör, Kenderke Néptáncegyüttes, Karak Zenekar, Kármentő Népzenei Együttes, Muzsikás Együttes Petrás Máriával, Kákics Zenekar, Táncház a gyöpön). Aznap kispályás focibajnokság a Luiginál. Jelentkezni lehet: csutoravendeghaz@gmail.com
Vasárnap délután a Jézus Szíve búcsúi szentmisét követően pedig a többfunkciós közösségi hellyé átalakított egykor orvosi rendelőnek és buszvárónak használt épület, illetve az újonnan épített kemence, az azt körülölelő fából készült fedett, nyitott tér avatása veszi kezdetét. Mindezek megvalósításhoz az építőanyagokat Vasvár Város Önkormányzata és a Norvég Civil Alap pályázati támogatása biztosította, s ahhoz, hogy mindez ne csak építőanyag maradjon, a "falu" lakóinak széles körű összefogására, sok-sok óra önkéntes munkájára volt szükség. A régi nagymákfai idők ünnepnapjaihoz méltó mulatság lesz, anekdotákkal, Aranyodi borral, a jövő széptörténeteit megalapozó tettekkel, itt nálunk: az Isten tenyerén.

17:00
Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztivál
Vasvári Nemzetközi
Színjátszó Fesztivál programja: 

2017. június 22.
/csütörtök/
17.00
Hans Sachs: 
Az ellopott kakas (’20)
vásári komédia
"Szentgróti Garabonciások" Színtársulat - Zalaszentgrót
rendezte: Varga István
helyszín: Főtér

17,30
DINO Színpad: 
Az oviból a suliba (’30)
abszurd humor
DINO Színpad - Győr
rendezte: Dani Brigitta és Zsugonits Tamás
helyszín: NGKK, Előtér

19,00
Megnyitó
Kiállítás három évtized fesztiváljaiból

19,30
Jean Genet: 
Cselédek (’80)
dráma
Prospero Színkör - Székesfehérvár
rendezte: Micskó Zoltán
helyszín: Békeház

21,00
Sárosi Gábor: 
+Szerel (’60)
groteszk
Katona-Kamra - Kecskemét
rendezte: Sárosi Gábor
helyszín: Kolostorkert

22,00
Senki se mer egyedül élni (’90)
esendő tervek 1 felvonásban
Írta és rendezte: Formanek Csaba 
helyszín: NGKK, Színházterem
2017. június 23. 
/péntek/

16,00
Mozaik Társulat: 
Ülni, állni, ölni, halni /József Attila összeállítás/ (’50)
drámai verses - prózai - énekes összeállítás
Mozaik Társulat - Nagykanizsa
rendezte: Nikolics Zsanna
helyszín: Békeház

17,10
Pilinszky János: 
Oratórium (’30)
dráma groteszk
Honvéd Kaszinó Városi Diákszínpad - Nagykanizsa
rendezte: Nikolics Zsanna
helyszín: Békeház

18,00
Sverák,Smoljak/Lengyelfalusy: 
A látnok (’40)
haláli játék
Nánai Színjátszócsoport - Nána (Szlovákia)
rendezte: Lengyelfalusy Juhász Mária
helyszín: NGKK, Előtér

19,30
Rejtő Jenő: 
Rejtő Koktél (’80)
bohózat, vígjáték
Pódium Színjátszó Társulat - Kovászna (Románia)
rendezte: Lázár-Prezsmer Endre
helyszín: Békeház

21,00
William Shakespeare: 
Macbeth (’80)
Georgian Experimental Theatre Everywhere (Georgia)
rendezte: Giorgi Chkhaidze
helyszín: NGKK, Színházterem

23.00
Szabadtéri "TrÉJning" a Szentkúton
vezeti: Herczeg Tamás - színész
2017. június 24. 
/szombat/
09,00
Móricz Zsigmond: A világ végén már szép és jó 
Fecske Színkör, 
és Tamási áron: Az igazak álma (’50)
Fal Színpad - Budapest
rendezte: Füsti Molnár Sándor
helyszín: Békeház

10,00
Arany-Dalok (’25)
zenésített versek
Jákfai Színjátszók
rendezte: Szabó Tibor
helyszín: NGKK, Előtér

10.30 Eszmecsere Hajléktalanságról, mélyszegénységről

11,00
Shakespeare: 
Rómeó és Júlia (’90)
Gondolat-Jel Társulat - Magyarkanizsa (Szerbia)
rendezte: Oláh Tamás
helyszín: NGKK, Színházterem

Kolostorölelés

13,30
Yasmira Reza: 
Az öldöklés istene (’80)
vígjáték
Körmendi Kastélyszínház Társulat
rendezte: Dr. Szöllősi Judit
helyszín: NGKK, Színházterem

15,30
Székely Csaba: 
Bányavirág (’80)
tragikomédia
Móka Színjátszók - Érmihályfalva (Románia)
rendezte: Szabó János
helyszín: NGKK, Színházterem

2017. június 24. 17.30
Muzsikás Együttes és barátai koncert Nagymákfán

program:
Tarisznyások Együttes, 
Szent Márton Kórus - Gyöngyösfalu
Fülemüle Népdalkör
Kalinkó Népdalkör
Őszirózsa Népdalkör
Kenderke Néptáncegyüttes
Karak Zenekar
Kármentő Népzenei Együttes
Muzsikás Együttes Petrás Máriával
Kákics Zenekar
Táncház a gyöpön
2017. június 25. 
/vasárnap/

09,00
Garin: 
A két gyakás (’30)
Szó és Kép Színpad - Homokbödöge
rendezte: Csukárdi Sándor
helyszín: NGKK, Színházterem

09,30
Kéri Ferenc: 
Beteg disznó (’20)
népi komédia
és Rejtő Jenő: 
Rézrúd (’30)
kabaré jelenet
Új Színpad Vid-Ámító Társulat - Hévíz
rendezte: Szabóné Fehér Hajnalka
helyszín: NGKK, Előtér

10,30
Moliere: 
Tartuffe /Parti Nagy Lajos átirata, rövidítve/ (’70)
vígjáték
"Gójóstól" Baráti Társaság - Székesfehérvár
rendezte: Muzamel Mihály
helyszín: NGKK, Színházterem

11,40
Gothár Péter, Bereményi Géza: 
Megáll az idő (’80)
"folyosószínházi" előadás
Proscenion Drámaszínpad Egyesület - Budapest
rendezte: Nyulassy Attila
helyszín: Iskola

Kolostorölelés

15,00
Díjátadó, Fesztiválzárás

Vidéki előadások 
2017. június 21. 20.00
Tausz István: 
Kisfaludy, avagy életképek Kámból a mának (’70)
színmű
Vasvári Játékszín
rendezte: Gergye Rezső
helyszín: Szemenye

2017. június 23. 19,00
Rézrúd és Beteg a disznó (’50)
Új Színpad Vid-Ámító Társulat - Hévíz
rendezte: Szabóné Fehér Hajnalka
helyszín: Gersekarát

2017. június 24. 19,00
Székely Csaba: 
Bányavirág (’80)
tragikomédia
Móka Színjátszók - Érmihályfalva (Románia)
rendezte: Szabó János
helyszín: Csehimindszent

2017. június 24. 19,00
Shakespeare: 
Rómeó és Júlia (’90)
Gondolat-Jel Társulat - Magyarkanizsa (Szerbia)
rendezte: Oláh Tamás
helyszín: Oszkó

2017. június 24. 19,00
Sverák,Smoljak/Lengyelfalusy: 
A látnok (’40)
haláli játék
Nánai Színjátszócsoport - Nána (Szlovákia)
rendezte: Lengyelfalusy Juhász Mária
helyszín: Andrásfa
2017. június 24.
DINO Színpad: 
Az oviból a suliba (’30)
abszurd humor
DINO Színpad - Győr
rendezte: Dani Brigitta és Zsugonits Tamás
helyszín: Andrásfa

2017. június 24. 19,00
Presser, Sztevanovity, Horváth: 
A padlás (’135)
félig mese - félig musical
Egy & Más Vándorszínház - Lendva (Szlovénia)
rendezte: Mess Attila
helyszín: Győrvár

2017. június 24. 19,00
Moliere: 
Tartuffe /Parti Nagy Lajos átirata, rövidítve/ (’70)
vígjáték
"Gójóstól" Baráti Társaság - Székesfehérvár
rendezte: Muzamel Mihály
helyszín: Rábahídvég

2017. június 24. 19,00
Rejtő Jenő: 
Rejtő Koktél (’80)
bohózat, vígjáték
Pódium Színjátszó Társulat - Kovászna (Románia)
rendezte: Lázár-Prezsmer Endre
helyszín: Petőmihályfa

2017. június 24. 22,00
William Shakespeare: 
Macbeth (’80)
Georgian Experimental Theatre Everywhere (Georgia)
rendezte: Giorgi Chkhaidze
helyszín: Körmend

2017. június 25. 16,00
Garin: 
A két gyakás (’30)
Szó és Kép Színpad - Homokbödöge
rendezte: Csukárdi Sándor
helyszín: Szajki tavak

Zsűri tagjai:
Regös János - a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke
Katona Imre - a soproni Petőfi Színház rendezője
Pápai László - rendező
Szűcs Katalin Ágnes - színikritikus, a Criticai Lapok főszerkesztője
Dr. Turbuly Lilla - költő, író, kritikus
Szarvas József - színész
Komor András - nyugalmazott igazgató, rendező, karmester

Bérletárak:
Fesztiválbérlet: 3000 Ft, 
A 23-án 21 órakor kezdődő Macbeth című előadásra: 3000 Ft
Napijegy 1000 Ft, (a Macbeth című előadásra nem érvényes)
Egy előadásra szóló jegy: 500 Ft. (a Macbeth című előadásra nem érvényes)
Műsorváltoztatás joga fenntartva!

A fesztivál szervezője: a Nagy Gáspár Kulturális Központ.

Program
2017. október 17. kedd
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
24
25
26
27
28
29
30
31
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)