Túrabottal az emlékezés útján

2012. május 25. 19:56:05  nyomtatási kép

Idén immár tizenhatodik alkalommal barangolhatták végig a Hegyhát legszebb tájait a hagyományos Mindszenty gyalogtúra és zarándoklat résztvevői. A 120 esztendeje született esztergomi érsek emléke előtt tisztelegve ezúttal 206-an vállalkoztak a közel húsz kilométeres táv teljesítésére.

Május harmadik szombatján már korán reggel megtöltötték a város új rendezvényterét az ország különböző pontjáról érkezett túrázók, zarándokok. Ahogy évek óta mindig – az időjárás ezúttal is a legszebb arcát mutatta a rendezvény résztvevőinek, akik között sokan évek óta résztvevői a zarándoklatnak: egy Tápigyörgyéről érkezett család például már a túra előtt három nappal a Hegyhátra látogatott, megismerkedtek a környékkel és ötödik alkalommal nevezetek a túrára. Nagykanizsáról és Csehimindszentről egy-egy busznyi zarándok érkezett, s a püspökmolnári diákok csapata is ismét rajthoz állt. Vasvárról ezúttal 186-an indultak útnak, s hozzájuk csatlakozott 20 fővel a kámiak csapata, így idén 206 zarándok indult el az emlékezés útján.

Vasváron, a Petőfi utcán haladtak végig a túrázók a volt oszkói vasútállomáshoz vezető út felé, a kemény aszfalt megviseli a lábat, de mindezt feledtette az út két oldalán elterülő erdő és fasor: az akác édeskés illata betöltötte a levegőt. A piros jelzést elérve a Katonák útja volt a további cél. Ám az erdei útvonalon ezúttal változtatnia kellett a szervezőknek, mert a tervben szereplő utat méhkaptárak szegélyezték. Jeliben aztán az első pecsét megszerzése mellett az ünnepből is ízelítőt kaptak a túrázók: a kertalapító Ambrózy-Migazzi István felújított sírját avatták e napon. S bár ezúttal a virágzás már vége felé közeledett, de a csodálatosan virágzó rododendronok nélkül is különleges látványt nyújtott a kert. Jelit elhagyva a Borhordó út következett. Akik már jártak erre, azok is rácsodálkozhattak, hogy mennyit változik a táj egy esztendő alatt. E hosszú egyenes szakaszt talán unalmasnak is tarthatnánk, ha nem lenne ilyen gyönyörű a vidék: frissen zöldellő erdő, virágok lepik el az út mentét. Majd az oszkói szőlőhegybe vezetett a túrázók útja, itt akinek „szerencséje” volt még a hegy levét is megkóstolhatta. A Hegypásztorok „birodalmába” érkező turisták itt találhattak rá a második eligazító pontra. A présház hátuljánál van elhelyezve a Hegyhát turistája kihelyezett bélyegzője. A hegy szépen felújított pincéinek, modern közösségi háznak búcsút intve aztán az utolsó szakasz következett. Miközben elhaladtak a csehimindszenti hegy hatalmas gesztenyefái mellett a teraszról csodálatos panoráma nyílt a Ság-hegy felé. Eztán a magukkal vitt feszületet kézről kézre adó zarándokok Csehimindszenten értek célba. A napköziotthonban aztán zsíros kenyér tea és vörösbor várta a kipirult arcú emlékezőket, akik közül idén mindössze két budapesti nevező nem teljesítette a távot. A rövid pihenő közben minden túrázó megkapta a megérdemelt emléklapot és kitűzőt, melyből sokaknak ilyenkor több is díszíti a ruháját. A pihenő után aztán a zarándokok útja más-más irányt vett. Voltak, akik gyalog indultak vissza Vasvárra, mások meglátogatták a bíboros úr szüleinek sírját, felkeresték a szülői házat, vagy éppen megnézték a templomot, ahol ezúttal is szentmise zárta a zarándoklatot. Az istentiszteletet Horváth Lóránt, a nagykanizsai Szent József templom plébánosa és Dósai Attila piarista atya, paptanár celebrálta, akik maguk is a zarándokokkal érkeztek. A szentmisét követően a résztvevők az emlékezés koszorúját helyezték el a bíboros szobránál, majd a zarándokokat autóbusz hozta vissza Vasvárra.

A kitűnő szervezést, az emlékezetes zarándoklatot ezúttal is Benke Tibornak köszönhették a túrázók, aki nemcsak megálmodója a bíboros emlékét 16 éve őrző rendezvénynek, hanem fáradhatatlan szervezője is.

Benke Tibor úgy látja, napjainkban egyre inkább kezdik felismerni, hogy ki is volt Mindszenty bíboros és mit tett az országért. Hangsúlyozta: bár a számos megemlékezés között a Vasvárról induló emléktúra és zarándoklat porszem csupán, de egyben mégis egyedi: 16 esztendeje minden évben ismétlődik.

- Nem divatból kezdődött el az emlékezés, célunk a főhajtás volt a nagy előd emléke előtt. S mára bizonyossá vált, hogy az az út, ami itt elindult helyes volt. Egyre többen kezdik megismerni a hercegprímás életét, köztük az a 2551 zarándok, akik az elmúlt esztendőkben teljesítették a májusi túrát. A statisztika azt mutatja, hogy rengetegen térnek vissza újra és újra, hogy a bíboros emléke előtt tisztelegjenek. Kiss Ilona tizenegyszer állt rajthoz, míg Vasvár polgármestere Kovács Tilda tízszer járta végig a Vasvár-Csehimindszent között zarándokutat. Nekik abban a templomban, ahol Mindszenty bíborost is megkeresztelték egy ferences atya által felszentelt rózsafüzérrel kedveskedtünk – hangsúlyozta Benke Tibor. Majd hozzátette: köszönettel tartozik a segítőknek és ígéri, hogy a kis csapat időt, pénzt és fáradtságot nem sajnálva tovább munkálkodik Mindszenty emlékének őrzésén, s a rendezvény életre hívásával jövőre is tartalmas időtöltést kínál a természet kedvelőinek, a Vasi-Hegyhát szerelmeseinek, s a zarándoklati lehetőséget Mindszenty József bíboros, hercegprímás esztergomi érsek tisztelőinek.

-vv-

Fotó: Barbalics Andrea

Program
2019. augusztus 24. szombat
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
12
15
16
18
19
22
23
25
26
27
28
29
30
Időjárás
05 órakor Vasváron
18.2
94 %
páratartalom
Szél:
0.8 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)