Horváth György hadnagy temetése

2012. február 17. 14:27:28  nyomtatási kép

Horváth György MKHL hadnagya

A hadnagy 1945 február 19.-én tűnt el Esztergom térségében Me-109-es repülőgépével. és földi maradványai 2009-ben kerültek elő Búcs község mellett.A Magyar Roncskutató Egyesület kutatói, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kutatói és a szlovákiai kutatók közösen tárták fel a pilóta sírját.A hadnagy földi maradványait 2010 október 1.-én Magyarországra szállították. Közvetett bizonyítékok alapján sikerült a pilóta személyét azonosítani.Horváth György hadnagyot katonai tiszteletadással helyezik örök nyugalomra 2012. február 19-én vasárnap 12 órakor Vasváron a köztemetőben.

Eltűnt

Ez egy egyszerű kis szó, mely mindenkinek mást jelent. A családnak a reményt, a sok évtizedes várakozást, hogy visszatér, akiről semmi hír sincs. Annak a pilótának, akinek a harcokban nyoma veszett, majd a háború végén hazatért egy kalandos történetet. Azoknak, akik soha nem kerültek elő, legtöbbször a hősi halált.Horváth György hadnagy személyi kartonján "Eltűnt, Esztergom. 1945. február 19." szerepel, mert az utolsó bevetéséről nem tért vissza.

Egy roncs, magyar pilótával

Ezen a napon a magyar 101. Vadászrepülő Ezred 7. százada Esztergomtól északnyugatra összecsapott az 5. és a 17. Légi hadsereg három vadászrepülő ezredével, Búcs - Muzsla - Köbölkút (Szlovákia) által határolt terület felett. A kialakult légi harcban egy magyar Me-109-es kényszerleszállt Esztergomnál, egy Me-109-es lezuhant és a pilótája Horváth György hadnagy eltűnt. Századtársai jelentése szerint a gépét Esztergomtól északra, 15 kilométerre látták utoljára, amikor függőlegesen zuhant a föld felé. Esztergomtól 20 kilométerre északkeletre, Búcs és Karva (Szlovákia) között egy repülőgép roncs került elő, melyben megtalálták a gép pilótájának földi maradványait és két magyar hadnagyi váll-lapot. A HM HIM Központi Irattár adatai szerint Esztergom környékén hadnagyi rendfokozatú pilóta csakHorváth György hadnagy tűnt el, ezért valószínűsíthető, hogy az Ő nyughelyét sikerült feltárni. Valószínű, hogy a megtalált pilótát a 13 légi győzelmes ász Fedor Alekszejevics Sznyegirev főhadnagy (179. Gárda Vadászrepülő Ezred) lőtte le, mert egy Me-109 lelövését jelentette Karvától északra.

A pilóta exhumálása

2009. október 25-én a Szlovák Köztársaság területén fekvő Búcs község mellett egy repülőgép roncsainak feltárása során a Magyar Királyi Honvéd Légierőben rendszeresített hadnagyi váll-lapok kerültek elő, ezért 2009. október 27-én értesítették Punka Györgyöt a Magyar Roncskutató Egyesület repüléstörténészét, és Magó Károly zászlóst, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Szolnoki Repülő Múzeum munkatársát, hogy egy magyar pilóta nyughelye került elő. Abból a célból, hogy mindkét ország hatályos törvényei betartásra kerüljenek a munkálatok során, felkérés érkezett, hogy megfigyelőként, és tanácsadóként vegyenek részt a feltárásban. A magyar és a szlovák fél első találkozóján egyeztetés történt a szükséges feladatokról. A kiemelési, és exhumálási munkálatokhoz szükséges engedélyeket a Szlovák Köztársaságban Zsákovics László a Military Historical Museum exhumálási engedéllyel rendelkező szakembere intézte. 2009. november 16-án kezdődött el a feltárás, és exhumálás, mely régészeti módszerekkel, került végrehajtásra. A feltárás során az őstalajban látható becsapódási kráter teljes feltárásra került. Mivel az emberi maradványok a gép roncsai között voltak, a kiemelt 35-40 köbméter föld átrostálásra került, így emberi maradványok nem maradtak a repülőroncs kráterében. A sikeres munkálatok befejezése után egy sírcsokor lett elhelyezve a gödör alján, és egy perces néma csenddel tisztelegtek a kutatók az eltűnt pilóta emléke előtt.

Az előkerült földi maradványokat Dr. Magyar Lóránt igazságügyi orvosszakértő a helyszínen átvizsgálta, és megállapította, hogy az előkerült csontok igen nagy valószínűséggel egy 20-25 éves, felnőtt korú férfitől származnak. A csontmaradványok állapota típusosan a II. Világháborúban elhunyt holttestek állapotának megfelelő. A maradványokból DNS vizsgálatra történő mintavétel megkísérelhető a személyazonosság megerősítésének érdekében.

2009. november 19-én a hozzátartozók megtekintették a kiemelés helyszínét, az előkerült leleteket, és az emberi maradványokat, és az elvégzett munkálatokkal kapcsolatban elismeréssel nyilatkoztak. A család kérése, hogy az emberi maradványok kerüljenek haza Magyarországra, és kerüljön elvégzésre a DNS vizsgálat, amennyiben a maradványok állapota lehetővé teszi.

A munkálatok befejezése után a földi maradványokat a szlovákiai hadisírgondozó iroda képviselője átvette, és tájékoztatta a magyar kutatókat, hogy az emberi maradványokkal kapcsolatos munkákat alaposnak, és szakmailag felkészültnek minősítette.
 
 
1945. február 19-én a magyar 101. Vadászrepülő Ezred 7. százada Esztergomtól északnyugatra légi harcba keveredett. Az egyik gép lezuhant. Több mint egy évvel ezelőtt a repülőgép roncsai előkerültek. Az eltűnt hadnagy maradványait ma szállították haza helikopterrel.

Több mint egy évvel ezelőtt a szlovákiai Búcs községben egy repülőgép roncsainak feltárása során hadnagyi váll-lapokra bukkantak. A kutatók megállapították, hogy ezeket egykor a Magyar Királyi Honvéd Légierőben rendszeresítették. A szlovák illetékesek felvették a kapcsolatot magyar kollégáikkal és közösen folytatták a roncsok feltárását. A helyszínen becsapódott gép roncsai között földi maradványokat is találtak. A rendelkezésre álló adatok és dokumentumok arra engednek következtetni, hogy nagy valószínűséggel az 1945. február 19-én, Esztergom környékén eltűnt Horváth György hadnagy maradványait találták meg.

A magyar katonai repülés történetében először fordult elő, hogy külföldön exhumálták egy - a II. világháborúban eltűnt - magyar pilóta nyughelyét. A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a HM Hadisírgondozó Iroda és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közös intézkedése eredményeként, a magyar pilóta földi maradványai október elsején helikopterrel érkeztek haza, az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázisra.

A felravatalozott koporsó előtt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott gyászbeszédet.

- Néhány perccel ezelőtt hazatért egy pilóta. 1945 óta várták haza és meggyőződésem: hazaérkezése megnyugvás hozzátartozóinak - mondta az államtitkár. Dr. Simicskó István szerint a mai nap üzenete az, hogy a haza sosem feledheti el azokat, akik az életüket áldozták érte. Kiemelte: Horváth György hadnagy minden valószínűség szerint túlerővel szemben vette fel a harcot és helytállása azt jelzi örökösei számára, hogy a haza, ha kell, mindenáron védelemre szorul.

Az államtitkár megköszönte a maradványok feltárásában és exhumálásában közreműködő szlovák és magyar szakemberek munkáját, majd részvétét fejezte ki a jelenlévő hozzátartozóknak. Ezt követően Kálinger Roland százados, helyőrségi katolikus tábori lelkész megáldotta a hamvakat, majd a koporsót a szolnoki Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület - korhű ruhába öltözött - kegyeleti őrei tették fel a halottaskocsira. Horváth György hozzátartozói azt kérték, hogy a személyazonosság egyértelmű megállapítása céljából az illetékesek végezzenek DNS vizsgálatot, amennyiben ezt a maradványok állapota lehetővé teszik.

1945. február 19-én a magyar 101. Vadászrepülő Ezred 7. százada Esztergomtól északnyugatra összecsapott az 5. és a 17. Légi hadsereg három vadászrepülő ezredével, Búcs - Muzsla - Köbölkút által határolt terület felett. A kialakult légi harcban egy magyar Me-109-es kényszerleszállást hajtott végre Esztergomnál, egy másik Me-109-es pedig lezuhant. Vezetője, Horváth György hadnagy eltűnt. Századtársai jelentése szerint, a gépét Esztergomtól északra, 15 kilométerre látták utoljára, amikor függőlegesen zuhant a föld felé. A HM HIM Központi Irattár adatai szerint Esztergom környékén csak egy hadnagyi rendfokozatú pilóta tűnt el, mégpedig Horváth György hadnagy. Ezért nagyon valószínű, hogy az ő nyughelyét sikerült feltárni.

Hatvannégy év után kerültek elő a háborús hős vasvári pilóta földi maradványai
Horváth György hadnagy 23 éves korában - 1945. február 19-én - légi ütközetben Szlovákia felett veszíthette életét, földi maradványait és repülőgépe roncsait most tárták fel Szlovákiában. Azonosításában 74 éves húga segíthet.

E téren eddig példátlan nemzetközi összefogás eredményeként egy II. világháborús légi ütközet során eltűnt magyar pilóta földi maradványait és gépének roncsait tárták fel szlovák és magyar kutatók nemrégiben Szlovákiában - jelentette be szolnoki sajtótájékoztatón Koller József alezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese.

A felfedezés jelentőségéről az alakulat égisze alatt működő repülőmúzeum munkatársa, Magyarország egyik legismertebb roncskutatója beszélt. Magó Károly elmondta: napjainkban még mindig mintegy huszonöt olyan magyar pilóta sorsa ismeretlen, akik a II. világháborúban tűntek el. Az azóta eltelt bő hatvan esztendőben közülük mindössze tíz katonát tudtak exhumálni a szakemberek. Ám az most először a szlovákiai Búcs község határában fordult elő, hogy külföldön lezuhant repülőgép roncsaiból előkerült magyar pilóta földi maradványait nemzetközi együttműködésben szabadítják ki.
   
A tényleges feltárás előzményeihez azonban hozzátartozik, hogy a repülőgép roncsait először az 1960-as években szántás közben találták meg helyi gazdálkodók. A motort akkoriban ki is emelték, ám a kutatás ezt követően hosszú ideig abbamaradt - tette hozzá Zsákovics László, a projekt egyik szlovákiai közreműködője.

Végül bő egy hónapja szlovák és magyar roncskutatók közösen láttak újra munkához. Mintegy negyven köbméter földet rostáltak át az utolsó morzsáig, hiszen a legapróbb ruhafoszlányra, vagy fémszilánkra is szükségük lehetett a gép és a pilóta azonosításához.
   
Végül az előkerült csontok, öltözékrészletek és roncsdarabok alapján a szakértők megállapították, hogy minden valószínűség szerint azt a Messerschmitt 109-es típusú német gyártmányú vadászgépet ásták ki a földből, mellyel Horváth György szállt fel 1945. február 19-én a veszprém-jutas-i repülőtérről. Az akkor 23 esztendős hadnagy egy szovjet repülőgépek ellen indult légitámadás résztvevőjeként kapott találatot és halt hősi halált.

A vasvári fiatalemberről azonban évtizedeken át hiába várt újabb hírt családja. Eltűntnek nyilvánították, de bizonyosat senki sem tudott róla - egészen mostanáig - fogalmazott Magó Károly, aki szerint e kutatás legnagyobb sikere a magyar résztvevők számára az, hogy egy bátor katona tragikus története végre lezárulhat. Ehhez már csak annyi szükséges, hogy a hamarosan hazatérő csontokon DNS-vizsgálatot végezzenek, melyet az elhunyt hadnagy ma is élő, hetvennégy esztendős húgának DNS-mintájával fognak összevetni.

A maradványoknak a család ezt követően megadhatja a végtisztességet, míg a repülőgép előkerült darabjai Szlovákiában lesznek kiállítva.

Források: http://www.dunatv.hu/kulfold/eltunt_magyar_pilota_maradvanyai_szlovakiaban.html, http://www.erdemrendek-kituntetesek.hu, http: //www.vasnepe.hu/cimlapon/20091127_vasvari_pilota_maradvanyai_szlovakiabol, http://www.kerozingozos.hu , www.ktp.hu/index.php/.Magyar Roncskutató Egyesület: mrekutatasok.blogspot.com, http://www.kerozingozos.hu/2009/11/26/eltunt-1945-02-19-esztergom/, http://www.ktp.hu/index.php/megjelenes-a-mediaban/683-hazatert-a-pilota, http://www.pumaszallas.hu

A sajtóanyagokat összegyűjtötte: Gergye Máté PTE. BTK. Történészhallgató Vasvár, 2012-02-17

 

Program
2020. július 5. vasárnap
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)