Vasárnap este - ha országosan botrányosan is - de befejeződött a 2010-es parlamenti választás első fordulója. Vas megyében tarolt a Fidesz-KDNP, s az országos 52,76%-os Fidesz-KDNP-s sikert is felülmúlta 62,81%-os eredménnyel, míg a Jobbik térnyerése is valamennyi eddigi hatalmi erőpozícióból politizáló párt számára is tanulsággal szolgál.
Térségünkben V.Németh Zsolt 19 888 voksot gyűjtött, ez a 70,77%-os eredményt az első helyhez juttatta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjét. Sikere Vas megyében a legnagyobb arányú, így az abszolút első helyet is ő szerezte meg. A Jobbik jelöltje, Bana Tibor 15,6%-os eredménnyel a 2. helyen végzett, míg Oroszvári Péter MSZP-s jelölt 13,64%-kal a harmadik helyet szerezte meg.
A Fidesz-KDNP jelöltjei valamennyi Vas megyei választókörzetben első helyen végeztek:
V.Németh Zsolt 70,77%
Básthy Tamás 65,52%
Kovács Ferenc 61,41%
Dr. Hende Csaba 61,2%
Dr. Puskás Tivadar 57,03%
Vasváron este 19 órakor gond és baj nélkül fejeződött be a választás és bezártak a szavazóhelyiségek. A helyi választási bizottságok kipróbált stábként végezték munkájukat, panasz, feljelentés, óvás nem érkezett.
Összegző:
Az első fordulóban a kormányzáshoz szükséges 199 mandátumból a FIDESZ-KDNP 206-ot szerzett meg, s a második fordulóban jelentős offenzívába kezd a kétharmados parlamenti többség megszerzéséért is. Az első fordulóban 265 mandátumot szereztek meg az induló pártok, a második fordulóban pedig 121 mandátum sorsáról döntenek majd a választók. Az már az első forduló után kiderült, hogy négypárti parlament lesz, s az eddigi kormányzópárt, az MSZP ellenzéki politizálásra kényszerül a következő ciklusban.
Tájékoztató adatok VAS megye 05 .számú egyéni választókerületi eredményéről (Körmend)
A szavazókörök 100,00 %-ának adatai alapján.
forrás: http://www.valasztas.hu/
a) A választók nyilvántartása
| Hazai szavazókörökben |
A külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgárok száma |
Választópolgárok száma összesen |
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
D |
E |
| 42 630 |
219 |
42 849 |
24 |
42 873 |
b) Szavazóként megjelentek
| A hazai szavazókörökben szavazóként megjelentek száma |
A szavazásról szóló nyilatkozatok száma |
Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| G |
H |
I |
| 28 621 |
16 |
28 637 |
| 66,79 % |
c) Szavazás
| Urnákban és az érvényes szavazási iratokban lévő szavazólapok száma |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
|
A bizottság által vitatott szavazólapok száma |
| J |
L |
M |
N |
| 28 627 |
523 |
28 104 |
0 |
| 1,83 % |
98,14 % |
Érvényes szavazatok száma:
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
% |
| 1 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
19 888 |
70,77 |
| 2 |
Bana Tibor |
Jobbik |
4 383 |
15,60 |
| 3 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
3 833 |
13,64 |
A választókerületben a választás várhatóan érvényes, eredményes lesz.
A vasvári választókerületek eredményei:
Vasvár 1. sz. szavazókör
Óvoda Béke utca 11.
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 690 |
22 |
712 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 469 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 469 |
0 |
8 |
461 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
88 |
| 2 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
69 |
| 3 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
304 |
VAS megye területi választókerülete

2 |
467 |
d) Érvényes szavazatok száma listánként
| |
Lista neve |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
CIVIL MOZGALOM |
6 |
| 2 |
LEHET MÁS A POLITIKA |
29 |
| 3 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT |
72 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
279 |
| 5 |
JOBBIK |
81 |
Vasvár 2. sz. szavazókör
Vasvár volt Bölcsőde Árpád tér 8.
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 690 |
0 |
690 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 455 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 455 |
0 |
6 |
449 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
80 |
| 2 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
69 |
| 3 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
300 |

4 |
451 |
d) Érvényes szavazatok száma listánként
| |
Lista neve |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
CIVIL MOZGALOM |
6 |
| 2 |
LEHET MÁS A POLITIKA |
19 |
| 3 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT |
63 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
287 |
| 5 |
JOBBIK |
76 |
Vasvár 3. sz. szavazókör
Vasvár Ált. Isk. József A. u. 23.
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 713 |
0 |
713 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 455 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 454 |
-1 |
10 |
444 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
83 |
| 2 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
39 |
| 3 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
322 |

450 |
d) Érvényes szavazatok száma listánként
| |
Lista neve |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
CIVIL MOZGALOM |
4 |
| 2 |
LEHET MÁS A POLITIKA |
13 |
| 3 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT |
46 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
326 |
| 5 |
JOBBIK |
61 |
Vasvár 4. sz. szavazókör
Vasvár Óvoda Kossuth Lajos u. 2.
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 720 |
0 |
720 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 511 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 511 |
0 |
11 |
500 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
91 |
| 2 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
66 |
| 3 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
343 |

5 |
506 |
d) Érvényes szavazatok száma listánként
| |
Lista neve |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
CIVIL MOZGALOM |
12 |
| 2 |
LEHET MÁS A POLITIKA |
25 |
| 3 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT |
59 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
327 |
| 5 |
JOBBIK |
83 |
Vasvár 5. sz. szavazókör
Zeneiskola Kossuth L. u. 1.
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 761 |
0 |
761 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 490 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 490 |
0 |
12 |
478 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
85 |
| 2 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
81 |
| 3 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
312 |

3 |
487 |
d) Érvényes szavazatok száma listánként
| |
Lista neve |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
CIVIL MOZGALOM |
13 |
| 2 |
LEHET MÁS A POLITIKA |
32 |
| 3 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT |
77 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
293 |
| 5 |
JOBBIK |
72 |
Vasvár 6. sz. szavazókör
Művelődési Ház Kismákfa u. 21
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 91 |
0 |
91 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 65 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 65 |
0 |
1 |
64 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
17 |

7 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
41 |
| 5 |
JOBBIK |
12 |
Vasvár 7. sz. szavazókör
Turistaház Nagymákfa u. 32.
VAS megye 05. számú egyéni választókerülete
Jegyzőkönyvi adatok
a) A választók nyilvántartása
A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma |
A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor |
| A |
B |
C |
| 52 |
0 |
52 |
b) Szavazóként megjelentek
| Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
| I |
| 39 |
c) Szavazás
| Urnában levő szavazólapok száma |
Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet:+/hiány:-) |
Érvénytelen szavazatok száma |
Érvényes szavazatok száma |
| J |
K |
L |
M |
| 39 |
0 |
2 |
37 |
d) Érvényes szavazatok száma jelöltenként
| |
Jelölt neve |
Jelölő szervezet(ek) |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
Bana Tibor |
Jobbik |
6 |
| 2 |
Oroszvári Péter |
MSZP |
1 |
| 3 |
V.Németh Zsolt |
FIDESZ-KDNP |
30 |

38 |
d) Érvényes szavazatok száma listánként
| |
Lista neve |
Kapott érvényes szavazat |
| 1 |
CIVIL MOZGALOM |
0 |
| 2 |
LEHET MÁS A POLITIKA |
1 |
| 3 |
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT |
0 |
| 4 |
FIDESZ-KDNP |
32 |
| 5 |
JOBBIK |
5 |