Kof - Kiss Sándor kiállítása a Castrum Galérián

2018. január 31. 18:21:04  nyomtatási kép
A Magyar Kultúra Napja közelében, január 20-án nyílott meg Kof - Kiss Sándor festménykiállítása a Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériáján. A kiállítást Kovács Tilda, a város volt polgármestere ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. 

Megnyitó beszédében úgy fogalmazott: lassan négy éve vonult nyugdíjba és most már inkább nézőként, látogatóként vesz részt kulturális rendezvényeken, tárlatmegnyitókon. Ám miután megtudta, hogy az alkotó gersekaráti kötődésű, szinte kedves kötelességének érezte, hogy elfogadja a Nagy Gáspár Kulturális Központ kiállításmegnyitásra szóló felkérését, hisz maga is gersekaráti származású. Kovács Tilda beszédét azzal kezdte, hogy mikor Kof - Kiss Sándor élettörténetét elolvasta, szinte egy időutazáson vett részt. Sok momentumnál, mintha a saját gyermekkora elevenedett volna meg, köszönt volna vissza, olyan impulzusok érték az egyes történések, események olvastán. Az alkotó nehéz életútja kapcsán Kovács Tilda mindenkire érvényesítve azt az esszenciát fogalmazta meg, hogy van egy Teremtő, aki útnak indít bennünket és egy pusztában vagy bármilyen más, hátrányos helyzetben nevelkedő, ilyen hátrányból induló fiatal is kötődhet magasztos dologhoz, mint például a művészet, álmodhat magának szép jövőt, mert segítséget kaphat ezen az életúton elindítójától - ebben is. 

A család egykori kitelepített élethelyzete, bár hátrányosnak minősült, a fiatal fiú mégis elhatározta, hogy festő lesz. Ebben pedig Gersekaráton és életútja folytatásainál is fontos segítői voltak, például a pedagógusai, tanítói, mesterei. Őket vette sorra beszédében Kovács Tilda. Majd elemezte a Castrum Galérián kiállított bibliai témájú és a természetet ábrázoló festményeket. Közös pontként ebben is a teremtést, a Teremtőt nevezte meg. Végül arról beszélt, mitől is lesz valami művészet, művészi. 
Ha bemegyünk egy kiállításra és a tárlatból egy, kettő vagy három alkotás bevédődik a tudatunkba, megfog bennünket, emlékezetes marad számunkra, akkor annak a műnek a készítője művész. Kovács Tilda azzal zárta köszöntőjét: ő szívébe zárt néhány festményt Kof-Kis Sándor kiállításáról, így számára nem kérdés, hogy alkotónak, művésznek nevezze a képek készítőjét. Arra kérte a jelenlévőket, hogy ők is nyitott szívvel álljanak a művek elé, és vigyenek haza a látottakból lelkükben, emlékükben egyet-kettőt. Aki kedvet kapott a tárlat megtekintéséhez, az a kiállítást a hónap végéig megnézheti. 

Pogács Mónika


Program
2021. április 16. péntek
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)