Nem csak a járdaépítést, a traffipaxos sebességmérést is sürgetnék

2016. július 26. 21:14:05  nyomtatási kép
A Semmelweis utcai lakók

A Semmelweis utca tervezési szakaszáról tájékoztatta a helyieket a városvezetés. Több mint harmincan voltak kíváncsiak a tervekre. Tóth Balázs polgármester köszöntötte a megjelenteket. A városvezető azzal kezdte: ötven évvel ezelőtt ebben az utcában még alig voltak házak. Mára teljesen beépült az út mindkét oldala. Korábban nem volt veszélyes a közlekedés itt. A meredek utca azonban néhány éve közkedvelt közlekedési útvonala lett a helyieknek és a térségben lakóknak. Ezen keresztül juthatnak a város határába épült üzlethez a gyalogosok és a gépkocsival közlekedők. Ugyanakkor nincs kiépített járda. Ezért döntött az önkormányzat most a járdaépítés mellett. A folyamat jelenleg a tervezési szakaszban van.

A költségvetésbe jövőre tervezik be a megépítéshez szükséges csaknem 30 millió forintot. A fórumra az utca lakói érkeztek nagy számban. Nekik Salamon Péter, az építész team képviseletében mutatta be a járdaépítési terveket. A szakembereknek nem volt könnyű dolguk a szintkülönbség, a domborzati viszonyok változása miatt. Nehezítette a tervezési munkát az, hogy az utca jobb és bal oldala, a kapubejárók, a zöldterületek, a közüzemi oszlopok egyenetlenül váltakoznak, foglalják el vagy nehezítik a járdaépítéshez szükséges területen az építkezést. Az utca legmagasabb pontjáról indulva jobb oldalon épül ki a szabvány méretű aszfaltburkolatú járda. A gyalogosok biztonsága érdekében a szegélyeket 15 centiméterre kiemelik majd, így nem történhet az autók részéről járdaráfutásos baleset. A járda csak a 13-as házig lesz a jobb oldalon. Aztán a beépíthető zöldterület elkeskenyedik, a gyalogosoknak át kell menniük bal oldalra. Ott folytatódik tovább a számukra épített út, egészen a kenyérgyárig. A cég parkolói miatt itt nem haladhat tovább a járda, ennél a pontnál ismét egy átvezetést alkalmaznak a szakemberek a Semmelweis utca jobb oldalára. Ez vezet a domb aljáig, az Alkotmány utcai kereszteződésig. Annak érdekében, hogy a gyalogosok átkelése az utcában biztonságos legyen, 30-as sebességkorlátozó táblákat tesznek ki az átjárók közelében. A gyors vetített-képes bemutató után az egyik lakó azt kérdezte: nem gondolkodnak-e az átvezetéseknél zebrában? A szakemberek válasza az volt: forgalomszámlálási adatok kellenek hozzá. A tapasztalatok szerint itt nincs meg az a minimális gyalogos és autós forgalmi szám ahhoz, hogy a hatóság hozzájáruljon a zebra engedélyezéséhez. A járdaépítés apropóján, de a közlekedésbiztonságot féltve többen is jelezték a lakók közül: az utcában nem ritka, hogy 100 kilométer per óra sebességgel száguldoznak az autósok. Továbbá: bár a teherautókat kitiltották, rendszeres, hogy 20 tonnás kamionok hajtanak az utcán át. A járdaépítés ezt a veszélyhelyzetet nem zárja ki. A lakók rendszeres traffipaxos mérést sürgettek a fórumon. Egy kismama is szót kért. A terveket látva úgy kalkulált: ha ő az Alkotmány utcából a Petőfi utcába menne babakocsival, akkor összesen négyszer kellene az utcában a jobb, illetve a bal oldalra, a váltakozva épült járdákra átmennie. Ezt balesetveszélyesnek és kivitelezhetetlennek tartja. Azt is megjegyezte: a tervek, úgy látja, készen vannak, így nem sok beleszólási joguk van már a lakóknak. Tóth Balázs városvezető azt válaszolta: bár a terv elkészült, még nem véglegesítették. Mindenben lehet módosítani, ha az megfelelően indokolt. 

Pogács Mónika

Program
2020. április 4. szombat
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Időjárás
13 órakor Vasváron
13.8
31 %
páratartalom
Szél:
5.4 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)