Színspirációk

2016. február 23. 20:11:14  nyomtatási kép
Színspirációk címmel nyílt kiállítás az iQor (volt Jabil) fotószakkör tagjainak fényképeiből a Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériáján. A tárlat megnyitóján köszöntő beszédet mondott dr. Grünwald Imre, az iQor személyügyi igazgatója, valamint Pajor Attila gyárigazgató. A megjelenteket Gergye Rezső intézményvezető köszöntötte. 

A kiállított képek alkotói az iQor (volt Jabil) fotószakkör tagjaiból és családtagjaikból álló közösség. A Castrum Galérián látható tárlat 15 szerző, 60 képét tartalmazza. A kiállított képek készítői: Benkő Dezső, Blochné Bodorkós Mónika, Bokor Zsófia, Csire Mónika, Csarankó Zsolt, Devecseri Bálint, Földvárszki Edina, Gerebics Györgyi, Hódos Tamás, Horváth Anita, Imre Enikő, Marosics Róbert, Németh Zsolt, Pajor Péter, Vörös Ádám.
A Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója, Gergye Rezső köszöntötte a megjelenteket. Dr. Grünwald Imre megnyitó beszédében szólt arról, mennyire fontos a világ más szempontból, szemszögből történő megvizsgálása. Mint mondta, a fotószakkör tagjainak képeit már korábban elektronikus úton megkapta, s azokon gondolkodott: vajon ő is ebből a szemszögből látta volna az adott eseményeket, élethelyzeteket? Valószínűleg nem, adott rá választ. Ismertette: vállalatuknál vannak horgászversenyek, biciklitúrák, focizni, kosarazni és zumbázni is lehet, s van filmklub is, sok más mellett tartanak sport- és Mikulás napot. Beszéde végén kiemelte: büszke kollégáira. 
A fotószakkör egyik vezetője, Devecseri Bálint, akinek költő édesapját, Devecseri Zoltánt a vasváriak A költő hazatér című nagyszabású rendezvény zsűritagjaként is ismerhetik. Mint mondta: gyerekkorában - miután megkapta az első fényképezőgépét - kezdte el a fotózást, s ahogy végignézi a képeit, jól érezhető, hogy leginkább a tükröződések, az árnyékok játéka ragadja meg. 2012-ben fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy a cégen belül életre hívjanak egy szombathelyi fotószakkört. Kérdésünkre megjegyezte, hogy stabil 10 tagja van a körnek, amelynek munkáit a cég dolgozói is megtekinthették, de volt városi kiállítás is az AGORA-Savaria Moziban.
Dr. Grünwald Imre személyügyi igazgató kérdésünkre elmondta: nagyon fontos számukra, hogy az együtt eltöltött nyolc óra ne csak munka, hanem egy közösségi élmény legyen. Megpróbálják megadni a lehetőséget, azaz a környezetet úgy kialakítani, hogy kollégáik önszerveződő csoportok tagjaiként több úton is kiéljék kreativitásukat. Örömét fejezte ki amiatt, hogy példaként a fotószakkör is önszerveződő csoportként indult, s a vezetőség támogatásával kinőhette magát. 
Pajor Attila gyárigazgató kiemelte: az iQor nem egy munkahely, hanem egy közösség. Nem csak a nyolc órás munka jelent számukra értéket, hanem a jó munkakapcsolat is, aminek hatására a kollégák a munkaidő végeztével sport, vagy más esemény kapcsán találkozhatnak, együtt lehetnek. Elmondta: több ambiciózus kollégája kereste meg, hogy ők nem csak dolgozni és fejleszteni szeretnének, hanem más egyéb tevékenységgel is értéket kívánnak teremteni. Megjegyezte: többen jöttek hozzájuk a régi Philips-ből, ahol ennek erős hagyományai voltak. Heti rendszerességgel működik a kártya- és a darts klubjuk, a téli időszakban kéthetente van lehetőség korcsolyázni, s évente kétszer terveznek síelést. A kollégák hetente többször, vagy heti rendszerességgel tudnak munkaidőn kívül is találkozni egymással, de vannak még szezon- és időjárás függő rendezvényeik is. Ilyenek a túráik, de a városi tájfutáshoz is csatlakoztak. Van egy kulturális és sport bizottságuk, amely összegyűjti a kollégáktól az ötleteket, ők pedig negyedévente leülnek és a programokhoz kapcsolódó forrásokról tárgyalnak.
sna

Program
2021. február 28. vasárnap
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)