Hattyúdal, de nem az utolsó

2015. december 03. 17:12:48  nyomtatási kép
A Nemzeti Színház vendégszerepelt novemberben Vasváron. A Nagy Gáspár Kulturális Központ bérletsorozatában Földes László: Ballada a két sebzett hattyúról című előadást láthatta a közönség Hobó és Szűcs Nelli főszereplésével, Vidnyánszky Attila rendezésében .
Interjúkészítést terveztem az előadás után. Arra gondoltam: A látottak alapján kezdek el beszélgetni Szűcs Nellivel és Földes Lászlóval. Arról is megkérdezem őket, mi újság velük mostanság és milyen új kihívások, feladatok várnak rájuk. Azzal nem számoltam, hogy az előadás után sem megszólalni, sem kérdezni nem leszek képes. Mert megrendít, amit látok. Nem csak a Viszockij-Marina Vlady történet. Hanem az, amit a két színész a színpadon "teljesít". 
Biztos belejátszott ebbe, hogy mindkettőjüknél egyébként is érzelmileg érintett voltam. Szűcs Nellit a beregszászi színház vasvári vendégjátékai, alkotótáborai alatt ismertem meg. Jó látni, ahogy tehetsége töretlenül bontakozik és kap újabb és újabb lehetőségeket ennek megmutatásához. Hobó pedig húszas éveimtől látókörömben van koncertjeivel, a Vadászat albummal és azzal a hiteles világgal, mely évtizedek óta töretlen nála. 
Egyszóval az interjú elmaradt, mert a darab után rögtön haza kellett mennem. Így marad az előadásról szóló, korántsem teljes beszámoló. A teljességhez látni, hallani kellett volna, kell a színházszeretőknek ezt a produkciót. Elvégre, ha belegondolunk: a Nemzeti Színház előadása volt Vasváron. Ez igazából nem mindennapi - ajándéknak sem. Abban a reményben, hogy az előadás, ami szerintem szabadtérre, a Szentkútra egy nyári színházi alkalomra is kívánkozik, látható lesz talán még egyszer Vasváron. Akkor, aki az olvasottak után kedvet érez, pótolhatja az elmulasztottakat és talán én is meg tudom majd csinálni az elmaradt interjút. De akkor már bölcsebb leszek. Az előadás előtt ülök le a művészekkel beszélgetni. 
A szerző Földes László "Hobó" - aki egyben a darab egyik előadója is-, az életrajzi lexikonok szerint a hetvenes éveit tapossa. Ez szinte hihetetlen a színpadon látott erőteljes, energikus egyéniség, a mély hangú, énekelve prózát mondó, prózát éneklő, meghatározhatatlan műfajokban utazó előadó láttán.   
Mert Hobó ezúttal is magát adta. Mint már évtizedek óta. Először egy soproni barlang színházban láttam koncertezni. Akkor még korábbi együttesével. Azóta eltelt néhány évtized. 
A Nemzeti Színházi színeiben az előadó ugyanaz maradt. Hiteles, cseppet sem nevetséges a máig emblematikus, hosszú, de azért már őszülő hajával, a néha esetlennek tűnő, jellegzetes hobós civil mozdulataival. Valahogy az erő, a dalok igazát tudó belső hit, valamint az előadás és a közönség iránt érezhető tisztelete teszi hitelessé az előadásokat.
Hobó ezúttal az egykori legendás orosz-szovjet dalnok, Viszockij és a színésznő Marina Vlady tizenhárom évig tartó szerelmi történetét mesélte el dalban, prózában Szűcs Nellivel együtt. Megrendítő volt, ahogy másfél órában egy telefonközpontos kisasszony kapcsolásain keresztül láthatott bele a közönség a két színészzseni életébe, kapcsolatuk fentjébe és lentjeibe. Hobo és Szűcs Nelli közös játéka meggyőző: Negyven évvel korábbra repítette a nézőtéren ülőket. Párizsba, Moszkvába. Tanúja lehetett mindenki a két játszó átlényegülésének: tulajdonképpen tényleg két hattyúvá, két nemes madárrá váltak, akik nem létezhetnek sem szabadság, sem egymás nélkül. Viszockij otthon dalolt egykor az övéinek. A lényege veszett volna el, ha elköltözik az akkori Szovjetunióból Párizsba. Marina Vlady pedig a francia fővároson keresztül léphetett a világhírnév, filmes karrier felé. A különleges találkozás és kapcsolat végül mégsem a távolság, hanem Viszockij önpusztító életmódja miatt ért véget, a színész halálával. A színpadon kulturáltan, finoman és naturalitás nélkül mutatták be a tizenhárom év krónikáját, mely lehetett talán ezer is, amilyen mélységében megélte a két ember.
Szűcs Nelli zseniális és alázatos színpadi játszótársa volt Hobónak. De a főszereplő egyértelműen Földes László, aki Viszockij apropóján saját életének sorskérdéseiről beszél: Szabadságról, igazságról, tehetségről, célkeresésről és találásról. Valószínűleg nem véletlenül nyúlt a témához és írt monodrámát. Viszockij dalainak szerzői jogait egyébként Marina Vlady védi. Tőle kapott engedélyt a szerző a feldolgozásokra, a szövegek lefordítására. A magyar dalszövegeket aztán vissza kellett fordítani oroszra, hogy a színésznő egybevethesse őket az eredetiekkel. Ezután vitték színre, mai hangzásvilágra hangszerelve. Hobó zenésztársai az énekelt balladák megszólaltatásában: Marosi Zoltán harmonikás, Fekete Kovács Kornél trombitás, Póka Egon basszusgitáros, Szakadáti Mátyás dobos és ifj. Tornóczky Ferenc gitáros voltak. Természetesen Vasváron a zene már felvételről szólt, de olyan minőségi, hogy kötelező annak megszólaltatóit is megnevezni. A monológok alatt is végig finom alázene szólt. Egyszerűen nem hagyta az embert percre sem érzelemmentesen, érintetlenül az író, szereplő Földes László, Szűcs Nelli és a rendező Vidnyánszky Attila.
A Vasváron látottak alapján megfogalmazható: A "Ballada a két sebzett hattyúról" című előadás hattyúdal volt a javából. De nem a minden addigit felülmúló, legutolsó műre, egy utolsó nagyszerű próbálkozásra értendő a cím. Helyette a szabadság, különlegesség értelmében szólt a hattyúk dala Vasváron.  

Pogács Mónika

Fotó: NGKK

Program
2019. július 16. kedd
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Időjárás
06 órakor Vasváron
13.1
84 %
páratartalom
Szél:
1.4 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)