Véget ért a vasvári esélyteremtő projekt

2015. november 25. 17:57:49  nyomtatási kép
Az esélyegyenlőség térségi erősítését, a szervezetek összefogását segítő, kilenc hónapon át tartó pályázatot nyert az önkormányzat.  A huszonkét millió forintos program eredményeiről   záró konferencián számoltak be a résztvevők november végén.
  Az időszak alatt a város és térsége döntéshozói, szociális intézményei, civil szervezetei és vállalkozók találkoztak rendszeresen. Olyan programterv alapjait rakták le, mely a járásban segítheti a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének érvényesítését. 
A mostani helyzetfeltárás után a problémákra projekt alapú megoldások születhetnek a következő európai uniós ciklusban. 
Tóth Balázs  polgármester a záró konferencián is hangsúlyozta: az esélyegyenlőséget érintő problémákat, feladatokat a Hegyháton az elmúlt, több mint fél év alatt alaposan körbejárták a résztvevőkkel együtt. A városvezető meggyőződése  szerint  ilyen jellegű projekt, ami az összes célcsoportra próbált figyelni, és problémáikra megoldást találni , még nem volt a városban és térségében.       
A program alapvető célja volt, hogy a hegyháti emberek esélyteremtése érdekében együttműködéseket, összefogást generáljon, járási szinten is. A Hegyhátnak nagy problémája az elöregedés. A falvakban is sok az idős ember. Ez is esélyteremtési problémákat vet fel, amit rögzítettek a munkatársak. 
  További gond, hogy a Hegyháton megoldatlan fogyatékosok nappali ellátása, segítése. Korábban volt ilyen szolgálat, szolgáltatás. A fórumainkon több olyan partner is megjelent, akik működtetnek ilyen szolgálatot és lehetséges együttműködést látnának ebben a térséggel is.    
A műhelytalálkozók során egy másik probléma, a kisgyermekes anyák igénye is kikristályosodott, akik bölcsödét vagy családi napközi működtetését szeretnék, hogy ők visszatérhessenek a munkaerőpiacra.  
 A beszélgetések után az is látszik, hogy jó lenne a Hegyháton közösségi alapú munkahelyeket létrehozni, ami leginkább a szociális gazdasághoz áll közel. Ez nem telesen piaci alapú, de értékteremtő munka a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására.  
A kerekasztalokon kívül több mint húsz rendezvény, érzékenyítő program is a projekt része volt, ahol emberek, a közösségek figyelme a fogyatékkal élők problémái felé fordulhatott a velük való találkozás, beszélgetések után. 
A járási szintű felzárkózási kerekasztal mellett tréningek, fórumok is fértek a programba.  A tréningek esetében a vasvári megvalósítók nagyon innovatívan éltek a projekt adta lehetőségekkel: Az esélyegyenlőség, a társadalmi felzárkózás kifejezések gyakorlati jelentőségét érzékenyítő programok keretében ismertették meg a vasvári és hegyháti emberekkel. 
 
A projekt végére elkészült egy dokumentum is: A Vasvár Járási Esélyteremtő programterv alapja lesz a következő európai uniós ciklus esélyegyenlőséget segítő pályázatainak, amit Vasvár  a járással közösen nyújthat be  
 

Program
2021. február 28. vasárnap
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)