A középiskola hírei

2015. július 06. 17:27:02  nyomtatási kép
- „Nem lehet feledni, nem, soha!” Emlékezés nemzetünk szétszaggattatására címmel tartott rendhagyó emlékezést Valter Ferenc - a Magyar Állami Operaház magánénekese és Kassai István - Liszt- díjas zongoraművész. Előadásukban többféle megközelítésből villantottak fel egy- egy pillanatot. Elsősorban azon művészek – írók, költők, zeneszerzők – gondolatait, érzéseit szólaltatták meg – versben, prózában, énekben, zongoraművekben -, akik átélték Trianon tragédiáját. Hallhattuk többek közt Móra Ferenc, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula gondolatait; Bartók Béla, Kodály Zoltán, Mosonyi Mihály, Hubay Jenő műveit. Elhangzottak olyan „slágerek” is, amelyek abban a korban születtek, és Trianon szimbólumává váltak.
-Lezajlottak a vizsgák: először szerveztünk komplex vizsgát. A hajdani 2/14. évfolyam tanulói valamennyien logisztikai ügyintéző végzettséget szereztek.
-Az áprilisban ballagó szakközépiskolai osztály érettségi vizsgát tett. A májusi írásbeli vizsgarészt szóbeli feleletek követték júniusban. Születtek szép szóbeli kifejtések is, de az osztályból nem mindenki vette sikeresen az akadályokat. Ők az őszi vizsgaidőszakban javíthatnak.
-Június 15-én véget ért a tanév. A szakközépiskolások kezükbe a bizonyítványosztás után a szünet napjait élik. A szakiskolások számára még nem ért véget a tanév, mivel nyári gyakorlatukat töltik az Idősek Otthonában. 
Az iskolai eredmények emelkedtek az elmúlt tanévhez képest.  4.0 vagy feletti eredményt ért el az 1/9. osztályban 2 tanuló, a 11. osztályban 3 tanuló, a 2/14. osztályban 5 tanuló.

Program
2019. július 24. szerda
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Időjárás
09 órakor Vasváron
24.2
65 %
páratartalom
Szél:
2.1 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)