Vasvári emlékek

2015. április 28. 17:04:31  nyomtatási kép

Néhány évtized távlatából

A Vasvárról elszármazott dr. Weber Lajos felkereste szerkesztőségünket, s eljuttatta hozzánk visszaemlékezését, amit itt közlünk: 

„Bár az idő múlásával az átélt eseményeket a feledés szőtte ködös fátyol egyre jobban betakarja, a szülőföldemen eltöltött idő képei gyakran felszínre törnek és emlékeket ébresztenek. 
A dombtetőn levő Elemi Fiúiskolába jártam. Igazgatónk Baán Antal volt, akinek Klára lánya tanított is bennünket. Fia, aki apám jó barátja volt, később elesett az orosz fronton.
Az elemi után a szombathelyi Faludi Ferenc (jezsuita szerzetes, író) Gimnáziumba írattak be 1942 szeptemberétől. 
Ekkor már javában folyt a II. világháború. A gimnázium épületét hadi kórházzá alakították, ezért mi délután a Premontrei Gimnáziumba jártunk.
A mindennapos bejárás nehézkes volt, mert a vasúton a hadi szállítás folyt elsősorban és a vonatok sokszor több órát késtek. Reggel el kellett indulni és csak késő este értünk vissza.
Télen a hosszú várakozási időt a befagyott „kubik gödör” (amiből a földet a Rába folyó árterületén átmenő grazi főút szintjének megemeléséhez szedték ki) jegén való csúszkálással múlattuk. Egy alkalommal a jég be is szakadt alattam, szerencsére csak térdig érő víz volt. 
A háborús körülmények miatt a gimnáziumot nem folytattam. 1943 szeptemberétől átiratkoztam a vasvári m. kir. Állami DR VASS JÓZSEF Polgári Fiúiskolába, melynek K.Ö. igazgatója rövid nádpálcájával „jó” körmösöket szokott osztogatni. 
A Polgári iskolához beágazó út jobboldalán volt a Babos bolgár kertészet. Jó, friss zöldségfélét lehetett ott kapni. 
A Szent Mihály utcában laktunk. Időnként átküldtek Simon Gyula nagybátyám kocsmájába az ebéd mellé egy-egy üveg jó borért. 
Nemsokára megkezdődtek a légiriadók. A légiriadók alatt az iskola épületét elhagyva a közeli szentkúti (ősbükkös) erdőben és a dombtetőn játszottunk. 
Később olvastam, hogy a RÉGI VASVÁRI VÁR a Szentkút feletti dombtetőn helyezkedett el. Ebben kételkedtem. Ugyanis mi a dombtetőn semmi olyannal (például: romok, 
régi edények stb.) nem találkoztunk, ami erre utalt volna. 
A Polgári iskolában két jó barátom volt: a D. Miki és a D. Laci. 
A háború, illetve az iskola befejezése után Miki hivatalosan kiment Angliába az édesanyjához. Egy darabig leveleztem vele, majd a levelek elmaradtak. Ebben az időben nem nézték jó szemmel a nyugatiakkal való levelezést. Így szinte biztos vagyok benne, hogy a leveleket elsüllyesztették!
Laci barátom (Sz. Ottó osztálytársunkkal) kiment Ausztriába, majd beálltak a francia IDEGENLÉGIÓBA. A kapott zsoldból valaki a szolgálati idő letelte után (ha túlélte) jól megalapozhatta a civil jövőjét. Indokinába (a mai Vietnámba) vitték őket harcolni. Vele szintén leveleztem. Írta, hogy a dzsungelben sokszor igen komoly tűzharcba keveredtek. Sok bajtársa (különböző nemzetiségű) mellette elesett, ő akkor megúszta. 
Végül is nem tudom mi lett vele. 
(Érdekes, hogy 35 évvel később én is jártam Vietnámban. Nem harcoltam, hanem 
közel fél évig voltam kint  műszaki tanácsadó mérnök. Így egy kicsit más volt. Vietnám is 
más, mint Európa. A levegő nagyon párás, mint egy mosókonyhában. Szinte harapni lehet.
Októberben már csak 37 C fokos melegben kellemes volt fürödni a Dél-kínai tenger
33 C fokos vizében. Panaszkodtak, hogy az előző tél rendkívül hideg volt, mindenki majdnem megfagyott. Kérdeztem mégis mennyire hűlt le a levegő? Mondták, hogy néha még plusz 12 C fokra is.)
A polgári iskola után apám, Weber Lajos pék, az újpesti Felsőipari Iskolába akart beíratni. Ez három éves volt és lakatos mesteri oklevelet adott. Ehhez egy éves gyakorlat kellett, de ez nekem nem volt. Ezért beadott lakatos inasnak Tóth György lakatos mester műhelyébe. Az utca másik oldalán volt az akkori „disznópiac”. Inasévem alatt komoly munkát végeztünk Vasvár villamos energia ellátásának fejlesztése érdekében.
A Vasvári Villanytelep 1923-ban alakult a vasvári villamos igények ellátására. 1925-ben 302 fogyasztójuk volt. Az igények egyre nőttek, és a telep teljesítményét növelni kellett, mivel szigetüzemben működött, távvezetékkel nem volt összekötve az országos hálózattal. Erre csak 1950-ben került sor Körmend felől, 20 kV-on. 
1946 végén szintén teljesítmény-növelési igény merült fel. Az Rt Szentpéterfán (nyugati határnál, a Pinka folyó mellett) megvásárolt egy malomban, egy üzemen kívül levő gázmotort, a villamos generátor  meghajtásához. Ennek a leszerelésére és áttelepítésére kapott megbízást a mesterem.Egy téli fagyos napon a szerszámokat kis teherautóra rakva indultunk útnak (kb. 30 kilométer).
A mester a sofőr mellett ült. Egy idősebb inas és én a platón „guborogtunk”, kimondott melegünk nem volt. 
A faluba a malomhoz érve mindjárt nekifogtunk a fűtetlen helységben a leszereléshez. Az embereket nem értettük, vendül beszéltek.
Az első napon nem fejeztük be a szerelést, ott kellett aludni. Nekünk, inasoknak a lóistállóban egy gerendával elhatárolt, szalmával letakart hely jutott. Itt meg nem fagytunk, mert a lovak „fűtöttek”, de egy kicsit büdös volt. Jobban zavart az elalvásban, hogy a lovak állva aludtak és patáikkal folyton topogtak.
Ezért kimentem a pajtába, nem szóltam a másik inasnak se és nagykabátban jól belefúrtam magamat a szénába. Megfagyástól nem tartottam, jót aludtam. Reggel a mester ijedt hívogató kiabálására ébredtem. Azt hitte átszöktem az osztrákokhoz, vagy kimentem és eltévedve megfagytam valahol. Előbújva megnyugtattam, hogy bár kicsit szénásan, de megvagyok. A leszerelést aznap befejeztük. Visszafelé a nehéz lendkereket is felraktuk a teherautóra. Lassan mentünk, de így is néha az volt az érzésem, hogy nem a teherautó viszi a lendkereket, hanem az lendíti ide-oda az autót. Azért árokba borulás nélkül hazaértünk.
Következőkben a villanytelepen összeszerelésre került a motor. Nagy volt az öröm, amikor sikerült beindítani. 
Az egy év gyakorlat (inas idő) leteltével 1947 szeptemberében mentem (most már az 1 éves
gyakorlati igazolással) az újpesti  iskolába beiratkozni.
Kiderült, hogy azt az iskolatípust megszüntették (technikummá alakult), gyakorlati igazolás se kellett. A szocializmus építéséhez nem kellettek a „maszek” mesteremberek!
Azért beiratkoztam. 
A későbbiekben Vasváron már kevesebbet tartózkodtam, egy-egy „nevezetes nap” alkalmával ellátogattam a településre. Ilyen volt 1971. augusztus. 20-a.
Ekkor tartottuk a lányokkal együtt a „25 éves Polgári Iskolai Találkozót”. A végzetteknek körülbelül ötöde jött csak el, miért nem tudom. A tanárok közül csak Kolbay Ödön igazgató volt ott. A csoportkép a jelenlevőkről készült. A teremben felvett kép jobb oldalán Kolbay igazgató úr, középen jómagam vagyok látható. Az iskola épületéről a kép körülbelül 56-ban készült, már gimnázium volt.
Dr. Weber Lajos

Program
2019. október 22. kedd
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
20
22
24
25
26
28
29
30
31
Időjárás
15 órakor Vasváron
17.3
82 %
páratartalom
Szél:
1.1 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)