Erős emberek

2015. április 28. 06:32:57  nyomtatási kép
A Boti Team vasvári versenyzői remek eredményt értek el a Felföldi Játékok Országos Bajnokságán
Az eredmény annyira kiváló volt, hogy Adorján Balázs mindjárt az első helyezést szerezte meg az erős emberek úgynevezett Felföldi Játékában, Velekei Alex pedig hatodik lett kategóriájában. De nézzük a részleteket!
 A versenyt április 18-án rendezték meg Győrött, a Felföldi Játékok tavaszi országos bajnokságaként. Vasvárról két versenyző indult. Velekei Alex a „B” kategóriában nevezett, ahol a 12 fős mezőnyből szerezte meg a szép, hatodik helyezést. Adorján Balázs az „A” kategóriában indult. A 9 fős mezőnyből sikerült a legjobbnak lennie és a dobogó legfelső fokára állnia. Azért is jelentős ez a győzelem, mert Balázsnak először sikerült országos bajnoki címet szereznie ebben a sportágban. A versenyt nehezítette a rossz időjárás, ugyanis hideg volt és az eső is esett. A bajnokságon ezúttal öt versenyszámban kellett összemérniük erejüket a nevezőknek: 10 kilogrammos súlylökés, 12 kilogrammos láncos súlyvetés, 13 kilogrammos igmándi kalapácsvetés, 12 kilogrammos skót kalapács sorjázott a feladatok között, végül még egy 25 kilogrammos súlyt is magasba kellett dobnia a versenyzőknek. Adorján Balázs az összetett pontszám alapján érte el mindebben az első helyet, de az öt versenyszám közül kettőt, a súlylökést és a láncos súlyvetést külön is megnyerte. Legközelebb a vasvári erős emberek május 10-én Ausztriában versenyeznek. Innen is várhatóan hasonlóan szép eredményeket hoznak majd, mert a versenyeket a hétköznapokban komoly és kemény edzésmunka előzi meg. A sikernek ugyanis náluk ez a titka.   

Program
2020. november 23. hétfő
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)