Dumakabaré Beleznay Endrével

2014. október 06. 19:48:11  nyomtatási kép
A kiváló színész-humorista, Beleznay Endre vezetésével egy fergeteges kabaré-előadáson szórakozhatnak önfeledten a vasváriak október 19-én, vasárnap este. A Nagy Gáspár Művelődési Központ színháztermében a Stand Up Brigád humortársulat fellépői, Beleznay Endrével az élen, a Kellér Dezső-féle kabaréestek hagyományait követve elevenítik fel a legendás pesti kabaré hangulatát - modern köntösbe csomagolva. Az október 19-én, vasárnap 19 órakor kezdődő Dumakabaré című kabaréesten humoristák és színészek tisztelegnek a 30-as évek pesti kabaréja előtt, majd eljutnak napjaink sikerműfajához, a stand up comedy-hez.

A kabaréban, amelynek nemcsak konferansziéja, hanem állandó szereplője is a kitűnő komikus, Beleznay Endre, a Rádiókabaréban sikerrel bemutatott jeleneteken, szkeccseken szórakozhat önfeledten a közönség. Belepillanthatunk például egy bankautomata kirablásának nehézségeibe, a Spanyol Inkvizíciós hitelintézet életébe, vagy kacaghatunk egy elhanyagolt feleség peteérésén. 

A jeleneteket felvezetését Beleznay Endre elementáris humorú színházi anekdotái, személyes élményei színesítik. A Szőke kóla című filmből, a Szeszélyes évszakokból, szórakoztató tv-műsorokból ismert néhai álriporter segítői a nevettetésben Tényi Anett, Ürmös Zsolt és a vasvári Szép Bence lesznek. A segítőtársakat talán nem kell bemutatni a humor szerelmeseinek: a csinos komika, Tényi Anett a Rádiókabaré állandó fellépőjeként vált ismertté hazánkban, Ürmös Zsolt pedig Fábry Sándor egyik szerkesztője, a Bagi-Nacsa duó tévéműsorainak vezető írója, Humorfesztivál-nyertes humorista – nem mellesleg tavaly nyáron nagy sikerrel lépett fel Vasváron. 

Az előadás budapesti bemutatójáról ezt írta Bóka László színikritikus, néhai színházigazgató: „Nem gondoltam volna, hogy van még valaki, aki tudja, mit jelent konferálni, jelen lenni, de Beleznay bizony tudja. Érzi a határokat, figyeli a közönséget, együtt él vele. Olyan egyszerű történetekből képes sziporkázóan szellemes és kacagtató sztorikat faragni, mint amilyen a valamikori Nemzeti Színház élete, hiszen ő ott kóstolgatta elsőként a színjátszást... És a közönség kacag, és vevő mindenre, a tempó elképesztő. Igen, ezt nevezem én modern pesti
humornak! ”

A rendezvényt a ComMedias Egyesület szervezi Vasvár Város Önkormányzatának, a Mérték Egyesületnek és a Nagy Gáspár Művelődési Központnak a támogatásával. 

A kacagtató kabaréra jegyek elővételben 1000 Ft-os áron Kovács Ildikónál kaphatóak, érdeklődni hétköznap 17 óra után vagy hétvégén a 30/ 429 0868-as telefonszámon lehet. A művelődési központban 1400 Ft-ért lehet jegyet vásárolni az előadás napján 18.30-tól. Bővebb információ, fotók és ajánló az előadásról a www.pathalia.hu és a www.standupbrigad.hu weboldalakon érhetőek el. 


Dumakabaré
stand-up és sketch comedy est két részben a Nagy Gáspár Művelődési Központban
2014. október 19., vasárnap 19 óra

Közreműködnek: Beleznay Endre (konferanszié), Tényi Anett, Szép Bence, Ürmös Zsolt (aki egyben a műsort is összeállította)


rolex replica watches omega replica watches rolex replica watches omega replica watches omega replica omega replica watches rolex replica watches replica watches omega replica omega replica watches omega replica omega replica u boat replica watches audemars piguet replica iwc replica watches omega replica watches omega replica watches breitling replica watches replica watches

CCIE Lab CCIE 400-101 Lab CCIE 350-018 lab http://www.cciepress.com CCIE 400-101 Lab CCIE 350-050 lab 220-802 exam 1Z0-053 100-101 exam VCP-550 exam C4040-109 MB2-703 exam 70-463 642-457 300-208 1Z0-052 HP0-P20

Program
2019. július 24. szerda
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
15
16
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Időjárás
08 órakor Vasváron
20.6
77 %
páratartalom
Szél:
1.5 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)