Aláírták a megállapodást: Vasvár járási központ lett

2012. október 30. 11:34:02  nyomtatási kép
Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött az ősz második képviselő-testületi ülése Vasváron: Kovács Tilda polgármesterasszony és Harangozó Bertalan kormánymegbízott aláírta a járási hivatal kialakításáról szóló megállapodást. Később – többek között - arról is döntést született, hogy a múzeumalapító Németh Antal helytörténeti gyűjteményét a város átveszi és tovább működteti.

Az októberi tanácskozáson négy főbb napirendben és további tizenkét kérdésben hozott döntést a képviselő-testület, mely ülését a járási tanács kialakításáról szóló megállapodás megvitatásával kezdte. Kovács Tilda polgármesterasszony elmondta: örömteli, hogy 2013. január 1-jétől Vasvár járási központként működhet tovább, s hogy a Vasi-Hegyhát falvai kivétel nélkül ehhez a járáshoz tartoznak majd. Hozzátette: ezt történelmi hagyományai és a kistérségben élők helyzete, a város megközelíthetősége is indokolta. Kiemelte: egyelőre a hivatal épületében kapnak helyet a járási hivatal irodái, dolgozói gárdája pedig nagyobb részben a kistérségbeli hivatali munkatársakból áll össze. A felmerült kérdéseket követően a testület végül egyhangúan a megállapodás aláírása mellett foglalt állást, így Kovács Tilda polgármesterasszony és Harangozó Bertalan kormánymegbízott kézjegyével látta el azt.  Harangozó Bertalan megköszönte a polgármesteri hivatal dolgozóinak előkészítő munkáját. Mint mondta: 1969-ben, közel 45 évvel ezelőtt szűnt meg a Vasvári Járás, a magyarországi járási rendszer pedig 1983-ig működött. Aztán az elmúlt évtizedek eseményei jelét mutatták annak, hogy a megye és a települési szint között valami hiányzik. Így jelentek meg a kistérségek, többcélú kistérségi társulások. Most 2013. január elsejével, a parlament döntése nyomán, tekintettel a magyar közigazgatás több évszázados tradícióira egy európai mértékkel is egy hatékony járási struktúra jön létre, melynek szerves és alapvető egysége az okmányiroda. A felálló integrált ügyfélszolgálati irodák kényelmes, egy helyen megvalósuló ügyintézést tesznek lehetővé. Hozzátette:Vas megyében hét városban működnek majd járási hivatalok, Celldömölkön, Körmenden, Kőszegen, Sárváron, Szentgotthárdon, Szombathelyen és Vasváron. A járási székhely-szerep nemcsak presztízs, hanem érdemi gyarapodást is jelent s városok, így Vasvár számára is. Kiemelte: a most aláírt megállapodás a kereteit adja meg a január elsején induló munkának, melynek megkezdéséhez további szoros együttműködésre lesz szükség Vasvár városával.

Kovács Tilda az aláírást követően elmondta: Vasvárnak nem kell arculatot kitalálni, e kisvárosnak a múltja a jövője is egyben, s ennek szerves része az egykori, több évszázados múltra visszatekintő járási székhelyi szerep, amely ma újraéledt. E szerepnek ma Vasvár nemcsak történetével, pezsgő kulturális életével, de fejlődő infrastruktúrájával is eleget tesz, továbbá örvendetes, hogy elkezdődött egy újabb korszerű üzem megtelepedése is.

Az ünnepélyes pillanatokat követően a tanácskozás a Vasvár Városi Zeneiskola tanulói által fizetendő térítési, és tandíjak meghatározásával folytatódott. Elhangzott: a zeneiskola tanulólétszáma évek óta meghaladja a száz főt, s idén tovább növekedett diákjainak száma. Az intézmény igazgatója díjemelést nem javasolt, így a tavalyi évben elfogadott térítési díjakat hagyta érvényben a testület. Majd a 2013. évi belső ellenőrzési tervet hagyták jóvá egyhangúlag a képviselők, s a továbbiakban a szociális ellátásokról szóló rendeletet módosították. Ezt az indokolta, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jelzőkészülékekre kicsi az igény, mely így a rendszer működésével járó költségeket nem fedezi. Így döntés született a szolgáltatás megszüntetéséről: a rendszer 2012. december 31-ig üzemel.  Majd a helytörténeti gyűjtemény került a középpontba. A polgármesterasszony az előterjesztés ismertetése kapcsán elmondta, hogy az átalakulások időszakát éljük, mely alól a muzeális gyűjtemények sem képeznek kivételt. Ezért került a testület elé a szándéknyilatkozat a múzeum működtetéséről. Dr. Zágorhidi-Czigány Balázs, a Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány titkáraként ismertette az országos átszervezés főbb pontjait, s a vasvári gyűjtemény felépítését. Mint mondta: január 1-jétől a megyeközpontokban lévő múzeumok, megyei hatókörrel rendelkező múzeumok lesznek a városok fenntartásában. A vidéki múzeumokat pedig a települési önkormányzatnak ajánlják fel. Hozzátette: a vasvári gyűjtemény négy részből épül fel. Az országos gyűjtőkörű Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, melyet az alapítvány gondoz, a megyetörténeti kiállítás, aminek a sorsa még kétséges, a harmadik része, a Török Richárd Emlékkiállítás, mely Vasvár tulajdona, valamint Németh Antal egyre bővülő gyűjteménye. Ez utóbbi az, melynek működtetéséről a városnak döntenie kell. Hozzátette: az elmúlt években a fenntartási költséget és két dolgozó bérét fizette a múzeum, a további bérköltségek, programok, beruházások megvalósítását is az alapítvány közreműködése tette lehetővé. Galambos István elmondta: a bizottság úgy látja, hogy ezt a gyűjteményt nem szabad veszni hagyni. Majd a költségek kalkulációját követően a testület szándéknyilatkozatot tett a gyűjtemény átvételéről, valamit arról, hogy a megjelölt státuszok átvételét akkor vállalja a város, ha ahhoz a korábbi bérkeretet is biztosítják.

Eztán a testület szándéknyilatkozatot tett az Árpád tér 1. szám alatti ingatlan felének – a járási hivatal számára történő – állami tulajdonba adására, azzal a feltétellel, ha az épület másik felét megvásárolják a munkaügyi kirendeltség kialakítására. A továbbiakban lakásügyekről határoztak, s a „Vasvári Sporttelep” fejlesztésére nyert pályázat mintegy 3,5 millió forintos önerejének biztosításáról hoztak pozitív döntést a képviselők. Az elnyert támogatás a város által biztosított önerővel kiegészítve csaknem 15 millió forintos beruházás megvalósítását teszi lehetővé, melyből a pálya felújítása mellett többek között az öltöző hőszigetelésére, fűtéskorszerűsítésre és napkollektor elhelyezésére is futja majd – tájékoztatott a polgármester. Eztán a köznevelési intézmény feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyon működtetésére vonatkozó szándéknyilatkozat került napirendre. A testület egyhangú határozatot hozott arról, hogy az ingó- és ingatlanvagyon működtetését nem képes vállalni az önkormányzat. Végül a törvényi feltételeknek megfelelően a folyékony hulladékkezelési közszolgáltató pályázat útján történő kiválasztásáról döntött a testület. – vv –

Program
2019. március 24. vasárnap
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
12
13
15
18
19
20
21
22
23
24
26
27
31
Időjárás
11 órakor Vasváron
15.2
54 %
páratartalom
Szél:
1.7 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)