Egyházi hírek

2012. január 05. 19:10:31  nyomtatási kép

Az Új Evangelizáció Éve

Megyésfőpásztorunk, Dr. Veres András a 2012-es évet egyházmegyénkben az Új Evangelizáció Évének nyilvánította. Az erről rendelkező körleveléből idézünk most részleteket. "Semmilyen szempontból sem problémátlan esztendőt tudhatunk magunk mögött. Mégis, minden nehézség ellenére - vagy éppen azok megtapasztalása miatt - hívő emberként hálás szívvel mondunk köszönetet Istennek, hogy az elmúlt esztendőben is győzedelmeskedni tudtunk minden nehézségen és bajon. Bajaink okát keresve tényszerűen kell megállapítanunk, hogy sok ember kapzsisága vezetett oda, hogy ma jó néhány embertársunknak napi problémát jelent, hogyan biztosítsa szerettei és önmaga megélhetését. Igaza van Szent Pálnak: "Minden baj forrása a pénz utáni sóvárgás" (1Tim). Meggyőződéssel állítom - s ezzel biztosan nem vagyok egyedül -, hogy napjaink gazdasági válsága mögött egy sokkal súlyosabb probléma rejlik, egy óriási erkölcsi válság, amely a hit válságából ered. Ezért ebben a sorsdöntő időben az Egyháznak - bár látszólag sokak részéről elutasításban van része - rendkívül nagy feladata van. Ahogy a Krisztus utáni V. század végén, a politikai és társadalmi összeomlás közepette, egyedül a keresztények tudták megőrizni és továbbadni a minden ember javát szolgáló erkölcsi értékeket, úgy ma is csak a keresztények tudnak a krisztusi evangélium alapján, egy reményteli jövőt mutatni." (…)

"Az okok keresésében gyakran hivatkozunk az ateista diktatúra pusztítására, s ez teljesen helyénvaló. De ne csak a külső körülményekben keressük az okokat, hanem sokkal mélyebbre kell jutnunk a probléma valós okainak a feltárásában, hiszen számtalan kortársunk hősies hite és helytállása bizonyítja, hogy történhetett volna ez másképpen is. Sokaknak ugyanis sikerült megőrizni Isten és Egyház iránti szeretetüket, és sem bensőleg, sem külsőleg nem alkudtak meg a testet és lelket nyomorgató hatalommal. Valósabb tehát a helyzetértékelésünk, ha őszintén bevalljuk, hogy a mai vallástalanság hátterében az is ott rejlik, hogy sok keresztény hűtlennek bizonyult a vallásos életben és a hit továbbadásában." (…) "Sajnos, nagy számban voltak, akiket a félelem, a karrier vagy a nagyobb földi javak utáni vágy elszakított Istentől. De ezáltal az ő gyermekeiknek és a következő nemzedékeknek már esélye sem volt arra, hogy a családban eljussanak Isten ismeretére és szeretetére. Egy ilyen állapotban, a politikai és társadalmi változások közepette, a napjainkat sújtó materialista, hedonista és konzum életszemlélet nem találkozott ellenállással, könnyen meghódította az emberek szívét, megmételyezte gondolkodásukat és érzésvilágukat. Ez a valóság! Ma adottak a külső lehetőségek a vallás szabad gyakorlására, de hiányzik az Istennel való személyes, belső kapcsolat, amelyből a vallásosság táplálkozik." (…)

"Mindenféle evangelizációs tevékenység csak megfelelő imádságos lelkülettel és imádságos háttérrel lehet eredményes. Aki az imádság által Istennel személyes kapcsolatban áll, az állandó késztetést érez arra, hogy hitét másokkal is megossza, hogy másokat is elvigyen Jézushoz. (…) Végül szabad legyen mindnyájunk közös felelősségére utalnom. A jövő keresztény nemzedéke olyan lesz, amilyennek neveljük. Imádkozzunk tehát új papi és szerzetesi hivatásokért, folytassuk a családokért végzett közös imádságunkat, és megújítva keresztelési fogadalmunkat, kötelezzük el magunkat újra az evangélium szerinti életre! (…) A napkeleti bölcseket vezető csillag vezessen mindnyájunkat a közénk született betlehemi Gyermekhez, aki az Emmánuel, a velünk lakó Isten! Adja Isten, hogy az év folyamán másokat is minél nagyobb számban hozzá tudjunk vezetni!"


  • Január 6-án Urunk megjelenését (Vízkereszt) ünnepli a világegyház. Magyarországon a rákövetkező vasárnap, 8-án ünnepeljük. Ehhez kapcsolódóan január 8-án a délelőtt fél 10-es szentmisén vízszentelést végzünk. A megáldott szenteltvízből a kedves hívek vigyenek haza magukkal. 20+C+M+B+12 Christus mansionem benedicat! - Krisztus áldja meg házunkat!

  • Szentmisék az Idősek Otthonában, januárban: 12-én és 26-án, csütörtökön, délelőtt 10 órakor.

  • Január 13-án fatimai engesztelő napot tartunk. Este a plébániatemplomban ¼ 6-kor rózsafüzért, ¾ 6-kor lorettói litániát imádkozunk. 6 órakor szentmise, majd engesztelő imaóra lesz.

  • Január 15. és 22. között tartjuk az ökumenikus imanyolcadot a keresztények egységéért: "Hogy egyek legyenek".

  • Január 17-én a vasvári plébániatemplom szentségimádási napja lesz. Program: délelőtt fél 10-kor szentségkitételi szentmise, majd egész napos szentségimádási lehetőség lesz. Este fél 6-kor közös szentségimádás, szentségeltétel, 6 órakor szentmise. Venite, adoremus! - Jöjjetek, imádjuk!

  • Január 18-án Árpád-házi Szent Margitra, 25-én Szent Pál apostol megtérésére (pálfordulás) emlékezik az Egyház.

  • XVI Benedek pápa imaszándékai január hónapra - Általános: Hogy a természeti katasztrófák áldozatai megkapják azt a lelki és anyagi erősítést, amelyre szükségük van életük újraépítéséhez. - Missziós: Hogy a keresztények elköteleződése a béke javára alkalom legyen arra, hogy minden jóakaratú ember előtt tanúsítsák Krisztus nevét.

  • Minden kedves Olvasónknak Istentől megáldott új esztendőt kívánunk!

 

Huszár Balázs

Program
2018. november 17. szombat
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
23
25
26
27
28
30
Időjárás
09 órakor Vasváron
-0.9
97 %
páratartalom
Szél:
1.2 m/s

Forrás: met.hu
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)