Nagy Gyula 93 éves

2004. december 28. 08:18:36  nyomtatási kép


A több mint hét évszázados Nagytilaj több nagynevű embert is adott a hazának. Említhetjük Hajdú Tibor pannonhalmi fõapátot vagy Oroszlán István rákkutatót. Művészeket is, mint Tõke Imre fafaragót vagy Nagy Gáspár Kossuth-díjas költõt. Teremtek fiai közt bátor katonák is, mint Vitéz Nagy János, de az elsõ világháborús Nádasdy-huszárok - a rettenthetlen vörös ördögök - közül hárman is tilajiak voltak.
Olyan szülötte azonban más nem akadt hosz-szú története során, mint Nagy Gyula, aki a szülõföldje iránti ragaszkodásával, a múlt értékeinek megóvásával tette saját és faluja nevét is ismertté. Ez a féltõ szeretet vezette tollát húsz éve is, amikor megírta Nagytilaj helytörténetét inkább csak önmagának. Nem is remélhette akkoriban, hogy megismerheti azt a szélesebb közönség is. Aztán pár év múlva riportfilmet készített róla a televízió, a rendszerváltozáskor pedig megjelent munkája nyomtatásban is. Egy kötetben a költõ Nagy Gáspár művével, akinek õ egyébként nagybátyja.
Nagy Gyula néhány napja múlt 93 éves. A Vasváron rendezett Örökségvédelmi Konferencián adott interjút a Vasvári Újságnak.
Olyannyira fontosnak tartja ma is a múlt értékeinek védelmét, hogy Vasegerszegen reggel buszra ült - egyedül - és ötven kilométert utazott azért, hogy Vasváron meghallgassa a helytörténeti kutatások legújabb eredményeirõl szóló elõadásokat.
- Milyen veszélyek leselkednek manapság a kulturális hagyományainkra Ön szerint?
- Azzal, hogy átléptünk a globalizáció világába, a közerkölcs csorbát szenvedett. Azt kellene szilárdabbá tenni, és az ifjúságot más nevelési formákban vezetni. Az erkölcs és a hit teszi emberré az embert.
- A nyolcgyermekes parasztcsaládban - melyben felnõtt - ezek a normák nyilván természetesek is voltak még.
Milyen volt akkortájt a falusi élet?
- Népesebb volt maga a falu is, és a családok is azok voltak. Tilaj lakossága akkoriban elérte az ezer fõt. Nagy elszigeteltségben éltünk hajdanán, vasút sem járt arra, de még köves út sem volt. Ennélfogva az iskolázottság és a közművelődés igen visszamaradott volt. Miután hazajöttem Olaszországból, én alakítottam meg elõször 1937-ben a Gazdakört valami ötven taggal. Szorgalmas falu volt, de hiába, a gazdasági válság mindent tönkretett. Pocsékba ment, amit termeltünk, mert eladni semmit nem lehetett. Ezért szervezkedtünk közös beszerzésre, értékesítésre, és ez be is vált. Nagy dolog volt, hogy a külföldi állatértékesítést is meg tudtam szervezni. Fiuméba szállítottunk marhákat kanizsai kereskedõk bevonásával.
- Egyszer azt mondta; lenni kell olyannak is, aki megy elöl, mint a fúró. Maga volt hát - huszonöt évesen - ez a bizonyos fúró a faluban?
- Kellett valaki, aki ezt felvette és viszi, hát ez én lettem. De én nem tanító voltam, hanem a közösségnek ingyen napszámosa. Volt még a faluban leventeegyesület, tűzoltóság, dalárda is. Ezekben mind szerepet vállaltam.
- Említette az olasz utat. Hogyan került akkortájt külföldre egy hegyháti fiatalember?
- Harmincötben elvégeztem Szombathelyen a gazdaképzõ szakiskolát, a vizsgán az én minta bemutatóm volt a legjobb. Írtam hozzá egy mellékletet is szép betűkkel, melyre többen is felfigyeltek: "Mi parasztok vagyunk ám az országoszlopa, és ha mi elveszünk, el fog veszni a magyarok ezeréves szép hona!" Ostffy Lajos alispán két ösztöndíjat biztosított külföldre, és az egyiket én kaptam. Így kerültem huszad magammal fél évre Itáliába a modern agrárgazdasági formákat tanulmányozni.
- Mesélt a Ducéról is egy igen érdekes történetet.
- Rómától délre a pontusi mocsarakat Mussolini idejében lecsapolták, és termõföldet varázsoltak a helyén. Pontiniában volt egy nagy mezõgazdasági kiállítás, arra Mussolinit is meghívták. Külön kívánságára találkozót szerveztek a magyar gazda ifjakkal, ekkor szívélyesen elbeszélgetett velünk. Félredobva a protokollt, felment a cséplõgépre, és fél óráig etette. Szemmel láthatóan értett is hozzá, tudott traktorozni is. Egyik társunk - az egri káptalan jószágigazgatója - adogatta kezére a kévét, miközben olaszul társalogtak a magyar viszonyokról.
- Hogyan született a falukrónika?
- Az ösztöndíjnak feltétele volt egy tanulmánynak az elkészítése. Ebben a településünk történetét, társadalmi életét és gazdálkodási viszonyait kellett feldolgoznunk úgy, hogy ha egy külföldi veszi is kézbe, ismerje meg belõle a magyar falut. Már ekkor elhatároztam egy részletesebb helytörténeti munka megírását. Erre fél évszázad múlva került csak sor, kiegészítve ezt a szakdolgozatot interjúkkal, egyéb adatokkal.
- Mikor jött a régi falusi életet elsöprõ fordulat?
- A válságból kilábalva Vasvár környékének egyik legerõsebb mezõgazdasági jellegű községévé vált Tilaj. Számos parasztgazdaság virágzásnak indult, aztán jött a háború, majd az erkölcsök fellazulása. A téeszesítéssel, a TV megjelenésével kezdõdött a természetes kapcsolatok szétzilálódása.
- Mivel foglalkozott, mikor már a magángazdaságok alól kicsúszott a talaj?
- A földosztás után 1946-ban Parasztszövetséget szerveztem, az újgazdákat segítettem, mint gazdajegyzõ. Késõbb állami vállalatoknál dolgoztam. Magtermelõknél, talajjavítóknál és a Vízügyi Igazgatóságnál. Hévízrõl mentem nyugdíjba a bányász üdülõtõl.
- Miért érezte kötelességének, hogy megírja Nagytilaj helytörténetét?
- Nem vertem nagydobra, inkább eltakartam, amit írtam. Azt akartam, hogy a holnap embere tudjon arról, hogy a falu népe hogyan élte meg ezt a hétszáz évet. Elõttem ezt senki nem tette meg.
- 1987-ben a Néprajzi Múzeum fõigazgatója oklevéllel ismerte el a gyűjtőmunkáját. Idõsebb, tapasztaltabb emberként milyen útravalót adna a fiataloknak, az örökség megõrzésével kapcsolatban?
- Nem szabadna felrúgni mindent, amit eddig csináltak! Gondolok itt falurombolásra, postabezárásokra és hasonlókra. A mezõgazdasági kultúrán keresztül kellene a faluhoz hozzányúlni, más gazdaság és vidékpolitikát kellene folytatni.
Megszerettetni kell ezt a drága magyar földet, nem pedig elpocsékolni. Biztonságot és jövõt kellene a fiatal gazdáknak adni, a legfontosabb pedig, hogy bizalmuk legyen az embereknek egymás iránt.
- Fiatalokat megszégyenítõ fizikai és szellemi frissességnek örvend. Azt kívánjuk, a századik születésnapján is legyen így, megígérjük, akkor is megkeressük majd.
- Nemrégiben sajnos volt egy csúnya balese tem, ami miatt meg kellett a szememet műteni. Kezd már rendbe jönni.
- Köszönjük a beszélgetést!

* * *

Nagy Gyula bácsitól elköszönvén, az 1987-es tévéfilmben általa mondott szép mondatai jutnak eszünkbe. A nagytilaji határban fenségesen trónoló, félelmetes szépségű, hatszáz éves, nagy gesztenyefát imígyen mutatta be:
"A fákat önmagukért, a szépségükért - amit a teremtõ adott nekik - szeretjük. A nagy gesztenyefa is szívemhez nõtt, védem, ápolom. Ha körülötte csekmet van, nem adódik ki a szépsége, meg kell hát becsülni. Egy ilyen fában minden benne van, a barátság, a szépség is megtelepedik alatta..."
- aus -

Program
2021. február 26. péntek
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)