Felavatták az idősek otthonát

2004. november 13. 16:31:51  nyomtatási kép


Még a Széchenyi Terv keretébõl biztosítottak 466 millió forintot a Vas Megyei Idõsek Otthona felépítésére. Az összesen 604 millió forint értékû intézményt Vasváron alakították ki, ahol ötven hagyományos, és ötven kiemelt szintû szolgáltatást nyújtó férõhellyel várják a beköltözni szándékozó idõseket.

A régi iskolaépület mellé ötven férõhelyes új szárny épült, amelyben két, három ágyas apartmanokat hoztak létre, amelyeket akár idõs házaspárok is megválthatnak. Az ötven kiemelt szintû férõhely mellett másik ötven, hagyományos módon igénybe vehetõ helyet is kialakítottak, melyek már el is keltek.

Tõke Béláné

"Itt töltöm az idõs napjaimat. A jó Isten engedje meg, hogy még egy-két évet tölthessek itten, ebbe a szép szobában, a jó lakásban."

Az otthon a kezdeti tervek szerint magán intézményként mûködtették volna, de a befektetõ végül visszalépett szándékától, és a szociális otthont a megye vette át. Az avatás kettõs ünnep volt, hiszen harmadik éve ez a dátum a Szociális Gondozók Napja.

Szabó Sándorné helyettes államtitkár, Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium

"Ez külön felhívja arra a figyelmet, hogy akik ilyen intézményekben dolgoznak, de az alapellátásban, a házi étkeztetésben és bármi területén a szociális munkának, nagyon fontos és komoly munkát végeznek."

Az avatáson a város és a megye vezetõi is részt vettek, a történelmi egyházak képviselõi pedig az Úr áldását kérték a házra, hogy abban a vezetés és a lakók szándéka szerint valódi közösség alakuljon ki.

Németh Zsolt

Forrás: PRO-28 Stúdió

Program
2021. február 28. vasárnap
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)