Paprikaország

2004. november 09. 11:31:27  nyomtatási kép


Elhíresülésünk legújabb története nem a magyar paprika kiválóságáról szól. Ellenkezõleg. Ez a fűszer nem csípõs, nem ízes, nem zamatos, egyszerűen mérges. Úgy, mint mérges ország, mérges hivatalnok, mérges egészségügy, mérges kisember, vagyis mérges magyar társadalom. Ez a definitív meghatározás immár hű tükre mindennapjainknak. Mert a Dél-Amerikából behozott, és ily módon forgalomba hozott magyar fűszerpaprika a megengedettnél 17-szer több rákkeltõ mérget tartalmazó brazil fűszernövénytől származik. Ugyanis ez váltotta le, szorította ki a piacról a kiváló ízű magyar fűszerpaprikát. Olyan ez, akár egy régi mese a tajga közepén. (Miért állunk, vasutas elvtárs? - kérdezi Szergejt az egyik utas a csontba maró szibériai reggelben. Mire a vasutas így válaszol: Mert mozdonyt cserélünk. Mire? - így a kérdezõ. A vasutas pedig imígyen válaszol: Mire-mire, hát vodkára, mert különben megdöglünk ebben a hidegben...)
Nos, így vagyunk ezzel mi is. Újabb botrány, az ország újabb imázsromlása a világban. Ehhez a paprikabotrányhoz képest a kilencvenes évek elején téglaporral kevert magyar paprikabotrány csupán gyermeki csínytevésnek számít. A rólunk kialakuló rossz képet most újabb rémületes adalékkal (rákkeltõ méreggel) fűszereztük. Így hát a nemrég országunkat bemutató nyugati "jellemrajz" és világháló-kép mellé - úgy mint Cicciolina, brókermilliárdos csaló, stb. - az eddig világhírnévnek örvendõ magyar-brazil fűszerpaprika is "felzárkózott". Azon sem csodálkoznék, ha a továbbiakban a kormányõrséget leszerelnék, s a véderõt képviselõ magyar kommandósokat dél-amerikai indián paprikaharcosok váltanák fel(le). Már csak azért is, mert az õ szervezetük valószínűsíthetően immunis erre a méregre, másfelõl tizedannyi zsoldért szolgálnának, mint fiaink. Ellátásukhoz, éberségük fenntartásához pedig elég lenne némi kokacserje, üzletekbõl kivont magyar fűszerpaprika, amit azután õrségben kedvükre rágicsálhatnának szorgalmasan.
No de félre a polemizálással! Hogy kell-e a történteken csodálkozni? Aligha hinném. 2004-re már túl vagyunk szinte a teljes magyar élelmiszeripar padlóra küldésén, a mezõgazdaság soha nem látott mélyrepülésén, sok százmilliárdos bróker és banki botrányon, és még sok mindenen. Mindezek részletezéséhez kevés lenne a Vasvári Újság kéthavi terjedelme is. A kilátástalanság mezsgyéjére jutott országra - senkit ne tévesszen meg a felszínes talmi csillogás (mert hitelben úszik az ország) - sokkal inkább jellemzõ a kutyapiszokban dagonyázó székesfõváros, a politikusok és imázskreátorok fazonírozta szárnyaló gazdaság, miközben egyre-másra kerülnek utcára a tegnap még siker ágazatként aposztrofált gyárak alkalmazottai. Nos, ebben a dzsungelsűrűségű magyar közéletben, ebben a korrupciós világranglistán kettõ helyet ismét hátrafelé csúszó országban a dél-amerikai szintű be, ki, le-és feltagozódás szindrómákkal tűzdelt - mondhatni "elit" környezetben - szinte törvényszerű, hogy elõbb-utóbb jönnie kell egy hibapontnak.
 
S jött is. A brazil paprika. Paprikaország, paprikaméreg. Elbutításban kérem, világelsõk vagyunk. Minden komoly ügyet háttérbe szorít itt egy Cini névre hallgató, csalás miatt elítélt, börtönbe vonuló ügye. Minõ Cini(zmus), ahol úgy aggódik az exénekesnõért egy ország, mintha Pakson, az atomerőműben legalább két fűtőegység szállt volna el egyszerre...
Hát csoda-e, ha ilyen mérges, paprikamérges országban a legújabb közvélemény-kutatás szerint a fiatalok többségének példaképe Kulcsár Attila? S csoda-e, ha a honi közvéleményezés az elõkelõ második helyre is egy kereskedelmi adó vízagyú ifjonti rémriporterét rangsorolta? Tovább is van, mondjam még?
Hogy mondjak jót is? Igaza van, tisztelt Olvasó! Jó, hogy mindez nem külföldi megszálló csapatok támogatásával történik. Mert akkor már valószínű lõnének Pesten és Budán, Kukutyinmiszáron és Csajágröcsögén. Így meg tűrnek, tűrünk, mint az újzélandi birkák. A hátunkon pedig vágják a fát, amit egykori úttörõkhöz illõen (mert úttörõ volt itt legalább az ország fele), hát álljuk a favágást rendületlenül. Miközben hajdani szövõnõk meghatódva remegnek legújabb országló nagyjaink között a legújabb legnagyobbért, aki - lám - munkás szülõk gyermekébõl kapaszkodott ilyen rövid idõ alatt eszményi politikai és gazdasági magasságokba.
Hogy miért nem õt tekintik fiataljaink követendõ példaképnek? Ez számomra is rejtély. No de ne "csúsztassunk"! Vannak még tartalékok bõven. Fõként a magyar munkaerõpiacon, amely ontja a munkanélkülieket, szintén rendületlenül. S ha majd a Jangce sárga színével ékesített (jelenleg még MALÉV gépek) húznak a fejünk felett, s ha az utolsó morzsákat is elprivatizálták a fejünk fölül, akkor következhetnek lányaink, asszonyaink. Vihetjük õket eladni, akár az isztambuli keleti nagybazárba is. Lehetnek háremhölgyek, piláfsütõk, hastáncosnõk, dervistáncoltatók, guruszelidítõk. De addig is, marad Európa nyugati felében a szimpla cselédsor (babysitter, házvezetõnõ, hipermarketek takarítószemélyzete, stb).
Hát nem felemelõ érzés? Csak egy valamik nem lehetnek, és félõ, hogy nem is lesznek lányaink. Magyar anyák, akik ebbe a szétzilált hazába, ebbe a simlis országba gyermeket szeretnének szülni.
Ma mennyire vagyunk egyedül e Paprikaország pelikáni gátjain? Annyira, amennyire elhatalmasodni látszik felettünk a kreatív magyar észt és találékonyságot teljességgel nélkülözõ, érdekeinket semmibe vevõ, pénzközpontú globális fogyasztói õrület.
Ahol a magyar földeket - Mohács (1526) után közel fél évezreddel -, ismét dudva, muhar és parlagfű veri fel. Ahol a törökborsot (csípõs paprikát) olcsó brazil fűszerpaprikával váltják ki. Így hát joggal érezhetjük, hogy egyre inkább egyedül maradtunk gondjainkkal. S ezt a problémát helyettünk Brüsszel sem oldja meg. Mert Paprikaország lettünk kérem tisztelettel. Ami rég nem a kiváló minõség védjegye...
Bodorkós
Program
2021. február 25. csütörtök
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)