adattárak információk intézmények
Dr. Bendefy László Városi Könyvtár    Nagy Gáspár Kulturális Központ 

Kardos László Általános Iskola

Vasvár, a Hegyhát szívében megbújó, dombokra épült település. Szép fekvése, kedves lakói elbűvölik az idelátogatókat. 

A városban zajló oktatás története a középkorig nyúlik vissza, de szinte az államalapítás óta létezett itt iskola. A mai diákok az új, modern, négyszintes épületben tanulnak, amely 1988-ban készült el, és Kardos Lászlóról kapta a nevét. A környezeti nevelés magas színvonala és a vöröskeresztes tevékenység jutalmául elnyerte az ÖKO Iskola és a Vöröskeresztes Bázisiskola címet.

Több mint 500 diák tanul itt, évfolyamonként általában 3 osztály működik. Minden órát szaktanár tanít. Nemcsak helybeliek járnak ide, hanem egyre több környékbeli gyerek is. Az iskolától 8-10 perc séta a buszmegálló, és a menetrend alkalmazkodik a tanítás idejéhez.

Az intézmény jól felszerelt szaktantermekkel, számítógépteremmel, sportcsarnokkal, könyvtárral rendelkezik. Saját konyhát működtet.
 
A matematikát a nyolcadik évfolyamon képesség szerinti csoportbontásban tanulhatják a diákok.
 
Az angol és a német nyelv közül válaszhatnak. A hetedik évfolyamtól mód nyílik a második idegen nyelv felvételére. Többen tesznek alapfokú nyelvvizsgát. Az iskolában a tanulóknak lehetőségük van szakkörökön /számítástechnika, vöröskereszt, katasztrófavédelmi/ és felvételi előkészítő foglalkozásokon részt venni. A diákok eredményesen szerepelnek területi, megyei, országos versenyeken, egyre többen nyernek felvételt jó nevű gimnáziumokba. Népszerű a segédmotoros tanfolyam.
 
A lassabban haladók, a nehézségekkel küzdő gyerekek megfelelő segítséget kaphatnak a gyógypedagógusoktól, a logopédustól, a fejlesztő pedagógustól. Alsóban fejlesztő órák, felsőben szaktárgyi korrepetálások állnak a rendelkezésükre. Az integrált oktatás feltételei optimálisak. Az iskola Uniós pályázatok részese. Az új taneszközök kipróbálása alsó tagozaton folytatódik, a felsőben pedig elkezdődik.
 
Valamennyi igénylőnek napközis elhelyezést és étkezést tudnak biztosítani. Az ellátás időtartama a szülők és a gyerekek időbeosztásához alkalmazkodhat. A bejárók igénybe vehetik a menzát, és buszuk indulásáig a tanulószobát.
 
A diákok minden nap sportolhatnak, melyhez korszerű sportcsarnok és udvari pályák biztosítanak lehetőséget. Délutánonként foci, kosárlabda és kézilabdaedzések folynak. Hetente háromszor gyógytestnevelésen vehetnek részt. 
 
A tanuszoda nincs messze az iskolától. Idén az alsó tagozatosok hetente kétszer, a felsősök egyszer vesznek részt tanfolyamon, melyeket szakedzők tartanak. A foglalkozások ingyenesek és illeszkednek a délelőtti órarendbe. 
 
Az intézmény az Országos Arany János Vers- és Prózamondó Versenyt XI. alkalommal rendezi meg. Az eddigi megmérettetéseken a vasvári diákok kiváló helyezéseket értek el. 

A rendezvények szinte állandó szereplői az iskolai énekkar és a Szivárvány Alapfokú Művészeti Iskola vasvári kihelyezett tagozata. A művészeti iskolában a diákok néptánc és kézműves tanszakon gazdagíthatják tudásukat, de a társastánc kedvelői a Szegedi Táncművészeti AMI Savaria Társastánc tagozatának kezdő csoportjához is csatlakozhatnak.
 
Az iskolában folyó munka hatékonyságát segíti a Vasvári Gyermekekért Alapítvány.
 
A városban működő zeneiskolában a hangszeres játék örömeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek. Az előképzős foglalkozásokat is a Kardosban tartják. 
 
Az iskolában működő diákönkormányzat és a szülői munkaközösség színes programokat szervez, melyeken a tanárok, a szülők és a diákok együtt vehetnek részt: Sportnap, Diáknap, Mikulás-túra, iskolabál szülőknek, alsósok karneválja, felsősök farsangja, kirándulások. 

A tágas aulában rendezvényeket, értékes ünnepélyeket szerveznek, ahol főszereplők a gyerekek: az 1956-os és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megemlékezése, Karácsonyi hangverseny, Magyar Kultúra napja, Alapítványi gála.
 
Az intézményhez tartózó nagymákfai erdei iskolában diákjaink 2-3 napos táborokban tanulmányozhatják a természetet.
 
A szabadidős tevékenységhez hozzátartoznak az iskolai szervezésű színházlátogatások Vasvárra, Zalaegerszegre. Nyáron táborokba várják a gyerekeket.
 
A diákok problémáit - iskolán belül - a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány Gyermekjóléti Szolgálatának szakemberei is segítik megoldani. 
 
Az épületben fogászati, iskolaorvosi szakrendelés és védőnői ügyelet működik.

Program
2017. augusztus 19. szombat
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)