Nagy jelentőségű útfelújítás Vasvár belterületén

2018. március 05. 19:18:39  nyomtatási kép
A tervezett térségi útfelújításokról Szentgotthárdon tartott sajtótájékoztatót Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának igazgatója V. Németh Zsolt államtitkárral, a térség országgyűlési képviselőjével közösen, aki lapunknak külön is nyilatkozott a városunkat érintő fontos fejleményekről. 

- Választókörzetemben 3,1 milliárd forintból valósul meg útfelújítás, főútvonalakon, illetve alsóbb rendű utakon- újságolta a jó híreket V. Németh Zsolt.
- A gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, hogy ennek a 3,1 milliárdnak most már túlnyomó többsége 2,4 milliárd hazai forrásból valósul meg és mindössze 727 millió az, amit Európai Uniós forrásból finanszírozunk. Vasváron, illetve közvetlen közelében jelentős fejlesztés megy végbe. A 74-es főúton egyrészt a megyehatártól, tehát Vas és Zala határától visszafelé, mintegy 1,9 km hosszon történik meg a munka, mely már áprilistól elkezdődik. Közel fél milliárd: 488 millió forint értékben itt aszfaltmarás és 14 centiméteres vastagságú új aszfaltréteg kiépítése történik, illetve a megyehatáron levő hídon lesz burkolatcsere és korlátfelújítás. 
A vasváriak számára úgy vélem, hogy nagy jelentőséggel bír a 74-es főút átkelési szakasza, tehát a 8-as főúttól egészen a Szentkúti patakig tartóan. Itt 1,7 kilométer hosszon a kiemelt szegélyes szakaszon burkolatcsere lesz, a szegély nélküli szakaszokon marás utáni burkolat megerősítés, 9-12 centiméter vastagságban, két rétegben. Örvendetes, hogy ezzel természetesen a közmű szerelvények szintbe helyezése is megtörténik, hiszen ezekre már régóta sok panasz érkezett a lakóktól és a közlekedőktől. Ez nem is csoda, mert erősen zavaró zajhatása volt az eldeformálódott burkolat miatt a nem szintben levő aknafedlapoknak. Ez is kiegyenlítésre kerül, a csattogás megszűnik majd.
A vasvári szakasz bruttó költsége: mintegy 350 millió forint lesz. Jelenleg zajlik a közbeszerzési ajánlatok értékelése. Ezért itt a munkakezdés kicsit később kezdődik, hiszen a csapadékvíz-csatorna építése is zajlik jelenleg a városban és annak befejezése után kezdődhet meg az építkezés reményeink szerint ez év júniusától.


Program
2018. június 25. hétfő
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
26
28
Facebook
Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)