Újabb könyvbemutatónak adott otthont a Nagy Gáspár Kulturális Központ

2017. augusztus 02. 21:46:23  nyomtatási kép
Semmit sem sejtve címmel jelent meg Ferenczi Alexandra kötete a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában.
Június 13-án került sor a könyvbemutatóra, amely különlegessége, hogy Ferenczi Alexandra első kötetével mutatkozott be az olvasó közönségnek. A Szülőföld Könyvkiadónak nem ez az első olyan megjelentetett kötete, amellyel kezdő írókat vezet be a könyvpiacra. Fontos küldetésnek érzi, hogy segítse az első könyves szerzőket pályájuk elindításában. A szerző családja, barátai, munkatársai is jelen voltak a rendezvényen, ahol a szerzőtől megtudhattuk, hogy újságírónak tanult, gyerekkora óta vonzódik az íráshoz, mindig kerestem a lehetőséget, hogy a megjelentesse munkáit.
Farkas Csabával, a kiadó vezetőjével való találkozása adta meg a lehetőséget, hogy álma megvalósulhasson. A szép kivitelű, izgalmas regényről a szerző elárulta, hogy a szomorú történet főszereplője egy pszichológusnak meséli el múltbéli, nem mindennapi történetét, csalódásait, s hogy miképpen romlott meg barátaival a kapcsolata. A szerző mindezt az orvoson keresztül mutatja be olvasóinak elejétől a végéig. Az apró jelek, kiejtett mondatok, amelyeket az ember csak úgy elenged a füle mellett, ebben a történetben nagyon is jelentős szerepet játszanak, nem is sejtenénk mennyire…
A kétségbeesett fiatal lány kutatja az igazságot. Minden olyan zavaros, semmi sem logikus, így a történtek nem hagyják nyugodni, kíváncsiságának szomját nem tudja csillapítani egészen addig, amíg ki nem derül a teljes igazság. Végül egy váratlan üzenet fedi fel az igazságot, amely egy hihetetlen kegyetlenségre világít rá…
Egy jó tanács.: Ne Bízz Senkiben! lehetne az ajánlója a könyvnek. A könyv elolvasása mindenkinek izgalmas időtöltést jelenthet az ajánlás szerint.

Program
2017. október 17. kedd
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
24
25
26
27
28
29
30
31
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)