Hinni kell a gyerekekben

2017. augusztus 02. 21:36:44  nyomtatási kép
Az Országos Diákolimpiát nyert focicsapat sikersorozatáról Pálla Csaba testnevelő tanárt kérdeztük
A vasvári Kardos László Általános Iskola nyolcadik és hetedik osztályos diákjai kétszeres diákolimpiai bajnokok lettek. Az Országos Strandfoci Diákolimpiai bajnoki cím elnyerését követően a IV. korcsoportos fiúk Debrecenben, a június 21-25. között megrendezett jubileumi Országos Összevont Diákolimpián is diadalmaskodtak. A kétszeres országos diákolimpiai bajnokcsapat felkészítő testnevelő tanárát, Pálla Csabát a sikersorozat állomásairól kérdeztük. 

Mint arról korábbi lapszámunkban tájékoztatást adtunk: az összevont diákolimpia egy óriás rendezvény, egyik kiemelt sportága a kispályás labdarúgás, amire 400 csapat nevezett. A döntő 20 csapat részvételével zajlott, ahová minden megyéből és a fővárosból egy csapat juthatott be. A vasvári nyolcadik és hetedik osztályos diákok a sárvári körzeti elődöntőt megnyerve, majd a Szentgotthárdon megrendezett "Vas Megye Diákolimpia Bajnoka" címet is megszerezve vereség nélkül jutottak az országos döntőbe, amely már önmagában is kiváló teljesítmény. Az országos diákolimpiai bajnoki címet hét mérkőzésen, 21:6-os gólaránnyal, végig tudatosan felépített, kemény, fegyelmezett játékkal, a győzelembe vetett töretlen hittel szerezték meg. 
-Az általános iskolában ez a nyolcadik évem, előtte a szakközépiskolában tanítottam. Idő kellett, míg kiforrott ez a társaság - kezdi a beszélgetést Pálla Csaba. - Ezzel a korosztállyal csak testnevelés órákon foglalkoztam, négy éve dolgozunk együtt. A diákolimpiai megmérettetésen minden évben elindultunk, hogy a gyerekek tanuljanak, fejlődjenek, tapasztalatot szerezzenek és felmérjék a tudásukat. Nagyon jó képességű társaságról van szó. Az előttük lévő, eggyel idősebbek, akik immár a nagycsapatban játszanak szintén nagyon tehetségesek voltak. Ugyanakkor velük akkor még nem, a most láthatóan bevált módszereket alkalmaztam. A sikerhez hozzátartozik az is, hogy a kezdetektől fogva hagytak dolgozni, így a munkát már rendszerbe lehetett foglalni. A fizikai, a szellemi, a mentális felkészítés összhangjából alakult ki a siker. De mindez nem valósult volna meg, ha a gyerekek osztályfőnökei nem segítettek volna bennünket. Amikor a diákok hatodikosok voltak, elindítottuk őket a Mikulás kupán. Minden olyan megmérettetésen, versenyen részt vettünk, amiknek során tanulhattak, előbbre juthattak, valamint tapasztalatot szerezhettek. A VVSE keretein belül a gyerekek nagypályán versenyeznek, a diákolimpiákon viszont kispályán kellett helyt állniuk. Megjegyzem, a csapatnak a 90 százaléka az egyesületben is játszik. Visszatérve a Mikulás Kupához: korábban is lehetett látni, hogy képesek a feladatra, felmértük, ki milyen poszton eredményes, mennyire bírja a terhelést. Amikor az előző korcsoport megnyerte a kupát, ők az idősebbek között is a dobogóra állhattak, ami bizakodásra adott okot - mondja. 
-Három éve kezdtem el egy olyan koordinációs és erősítő jellegű munkát, amely szerves része lett a felkészítésnek. A diákok hatodikos kora óta kiemelt hangsúlyt fektettem a mentális felkészítésre. Mindez a lányoknál is igaz volt. Eredménynek érzem, hogyha a lányok szabadon választhattak, mit játszanak, mindig a foci mellett döntöttek, hiszen 90 százalékuk szereti ezt a sportot. A felkészítésnek az eredményeként a gyerekek elkezdtek hinni magukban, ehhez járult hozzá az a sportszakmai rész, amiben a technika, a taktika kiépítése került előtérbe. Volt, aki elöl, "feltolódva" kezdett játszani, hagytam, mert a játékszituáció engedte, de utána váltottunk a posztok között is, amit az ellenfél több esetben nem tudott lereagálni. De sokszor maguk a gyerekek éreztek rá arra, ki, milyen posztokon teljesít a legjobban. Hiszem, hogy ebbe a saját döntésbe nem szabad belenyúlni, mert az adott poszton láthatóan megnyugszik a diák, egyre nagyobb lesz a labdabiztonsága, s jól tudja kezelni a játékfolyamatokat. A rendszer lényege pont az volt, hogy fegyelmezetten, az egyéni kreativitás lehetőségét meghagyva, módszeresen, tudatosan haladjunk előre. 
-A versenyfolyamattal kapcsolatban összefoglalta: 
-Februárban volt egy diákolimpiai futsalos versenysorozat, az alapbajnokságot simán megnyertük. A döntőben három kulcsjátékos megsérült, nem jutottunk be a döntőbe. Majd folyamatosan ment hasonló módszerekkel a munka. Májusban megnyertük a régiós sárvári bajnokságot, ami alatt sok gólt rúgtunk, és alig találtak be a kapunkba. Május közepén tartották a strandfocis elődöntőt Siófokon, ahol két somogyi és egy székesfehérvári csapattal csaptunk össze. Negyedik, ötödik, hatodik korcsoportban van csak strandfoci, mi a negyedik korcsoportos korosztályhoz tartoztunk. Strandfociban minden NB-s játékos játszhat, kispályásban csak amatőr játékos léphet pályára. A versenyen a csoportmérkőzések sorában másodikként kerültünk tovább, mivel kikaptunk Kazincbarcikától. A legjobb nyolc között Kömlő nevű csapattal mértük össze tudásunkat. A rendes játékidő, a háromszor nyolc perces meccs utolsó percében kaptunk egy egyenlítő gólt, amit három perces hosszabbítás követett. Ott az utolsó percben rúgtunk egy gólt, így kerültünk az elődöntőbe, ahol a Siófok erősebb csapatával csaptunk össze. Ők csak focival foglalkoznak, NB II-ben játszanak. Újra előtérbe került a mentális felkészítés. Az eredménye ennek pedig az lett, hogy csaknem minden kialakított helyzetet értékesítettünk. Így nyertünk a siófoki profi csapat ellen 6:2-re. Megjegyzem, ezt a vereséget ők nagyon nehezen kezelték. Majd a döntőt azzal a Kazincbarcikával játszottuk, amelyik a mi csoportunkban volt. NB II-es játékosok, plusz sportiskolások alkotják a csapatot. Mikor 3:0-ra vezettünk, ők teljesen maguk alá kerültek. Egyszer-kétszer jeleztem csapatomnak "Úgysem megy nekik" és ez elég volt ahhoz, hogy az ellenfél elveszítse önbizalmát. Nagyon fontos volt, kit és mikor cserélünk. Mindenki kivette a részét a győzelemből, végig fegyelmezettek voltak a gyerekek. Utána jött a megyei döntő kispályás labdarúgásban Szentgotthárdon, amit vereség nélkül nyertünk. Megvertük többek között a körmendi és a szombathelyi iskolákat is, így mi lettünk a megyei bajnokok, s tudtuk, hogy kvalifikáltuk magunkat az országos jubileumi diákolimpiára. Ezt követte a debreceni döntő. Az utazás költségeit csökkentette, hogy Németh Attila VVSE elnöke rendelkezésre bocsátotta az egyesület kisbuszát, azt nagy felelősséggel személyesen vezette, valamint Konrád Péter vezetőedző is részt vállalt gépkocsijával az utaztatásban. Egy nappal a verseny előtt volt a sorsolás, a "becsekkolás". Húsz csapat volt, ötfős csoportokban. Érdekesség, hogy a vasi, a zalai, a veszprémi és marcali csapatok egy csoportba kerültek, plusz együtt játszottunk egy másik vasvári, a tiszavasvári focistákkal. Egyedül tőlük kaptunk ki úgy, hogy végig mi irányítottuk a játékot. Így másodikként kerültünk ki a csoportból. A nyolcad döntőben Mezőhegyessel játszottunk, előtte egy órán keresztül szakadt az eső, így nem volt könnyű dolgunk. A meccsek között mindig volt egy óránk, s ez idő alatt könnyen el lehet veszíteni a motivációt, de a gyerekek tudták, mit akarnak. Küzdöttünk. A második 15 perc tizedik percében gólt kaptunk, bár három kapufát is rúgtunk, de nem ment be a hálóba a labda. Az utolsó tíz másodpercben rúgta az egyenlítő gólt Nyúl Tibi. Majd a büntetők következtek, ami nagyon izgalmasan alakult. A kulcsjátékosok között többen nem vállalták a büntetők rúgását. Az első körben az ellenfél berúgta a büntetőt, majd Gyurika kapufája nem befelé, hanem kifelé pattant. Jött Zolika, ő kapásból "beverte", közben Gyuri kapusunk kivédett egy büntetőt. Kiszóltam: "Megremegett a lába, ne aggódj Gyurika!", s így is lett. Jött Balogh Bence, akinek góljával jutott tovább a csapat. A döntőt Gödöllő ellen simán nyertük, nem volt kérdés. A felkészítés folyamata alatt rengeteg kineziológiai szalagot elhasználtam, hogy karban legyenek tartva a játékosok, akik immár elballagtak. A csapatból csupán három gyerek maradt az iskolában. Minden korcsoport más. Volt egy lehetőségünk, amivel éltünk. Mikor lesz ilyen? Azt nem tudom, jegyezte meg. Hozzáfűzte: - Másként kell foglalkozni a mai gyerekekkel. Fejben nem olyan rendezettek, mint harminc évvel ezelőtt, amikor kezdtem a pályát. Túl sok inger éri a gyerekeket. Nekem azonban szerencsém volt. A versenyeken két testnevelő kollégámnak is jelentős szerepe volt a sikerek elérésében. A strandfocin Hubay Kinga volt a segítőm, aki a gyerekeknek anyjuk helyett is anyjuk volt. A debreceni versenyen Kovács Csaba segítette munkámat hasznos tanácsaival, agilitásával. A versenyeken négy kiemelt díjat kaptunk. A strandfoci "legjobb kapusa" címet Kántor György, Debrecenben a "legjobb játékos" címet Nagy Joakim Ruben érdemelte ki. Jómagam mindkét diákolimpián a "legjobb testnevelő" címet kaptam.

sna

Program
2017. augusztus 22. kedd
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)