Mindenki nyertese volt a regionális döntőnek

2017. május 29. 07:40:21  nyomtatási kép
A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót 26. alkalommal rendezték meg. A nyugat-dunántúli regionális válogató helyszíne a Nagy Gáspár Művelődési Központ volt. Minden csoport díszoklevéllel térhetett haza. A zsűri nem árulta el ugyanis a nap végén az eredményt. Ez kicsit azt az üzenetet hordozta: a néző, a zsűri és a színjátszó egyaránt nyertese volt a programnak. 12 csoport mutatta be produkcióit a színpadon. Ők Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megye legjobbjai voltak, onnan jutottak a válogatóra.

Az országban egyedüliként csak a vasi döntőt tartották vasárnap. A balassagyarmati, budapesti, debreceni, dombóvári, szegedi regionális válogatókat hét közben rendezték.
Vasvár azért döntött úgy, hogy vasárnap fogadja a programot, mert a már hagyományos Vas(v)árnapi matiné sorozatba is szervesen illeszkedett ez a kulturális esemény. A matinénak havi egy alkalommal csaknem száz állandó vendége van. A kisgyermekes családoknak kézműves foglalkozásokat, bábszínházat kínálnak rendszerint a szervezők. Most a kicsik és szüleik a mesékben tobzódhattak. Csipkerózsika, Piroska és a farkas története, hagyományokat felelevenítő népi játékok sorjáztak a színpadon. Ráadásul az interaktivitásra sem lehetett panasz. A közönséget hol a színpadra invitálták a játékosok, hol a színészek tekintették a nézőteret is játéktérnek. Gergye Rezső szervező a regionális válogató érdemeként azt emelte ki, hogy nem csak egyszerű befogadóként értelmezték a csoportok a közönséget, hanem aktív részévé tették őket játékukban, több alkalommal is. 
A produkciókat Németh Ervin, a Soproni Petőfi Színház dramaturgja. Körömi Gábor drámapedagógus és Honti György színművész bírálta.  A csoportok tagjai általános iskolás korúak voltak. Vas megyét a celldömölki Soltis Lajos Színház Gyermekstúdiója képviselte. A kisCRAZYszínészek csoportja Rumini a Ferrit-szigeten című előadásának érdemeként a modern mese érvényes színpadi adaptációját emelte ki a zsűri. Ez került díszoklevelükre is.
 Volt csoport, akik egy klasszikus mese színpadra álmodásáért, voltak, akik az érdekes tárgyjátékért, ötletes díszlet használatért vagy épp a népi színjátszás felelevenítéséért kaptak díszoklevelet. Honti György színművész, a zsűri tagja közölte a csoportokkal: ezúttal nem hirdetnek eredményt, hanem az országos elnökség határoz majd a döntőbe jutókról a regionális válogatók eredményeinek összesítése után. Körömi Gábor drámapedagógus a gyermekek játékából a pillanatok értékét emelte ki. A szakember szerint a gyermekszínjátszás célja a szép beszéd, az érvényes jelenlét megtanulása a színpadon és az, hogy a közös játéknak köszönhetően el tudjuk fogadni egymást. Németh Ervin dramaturg, drámatanár  azt emelte ki zárszavában, hogy a színházi játék során a résztvevők megtanulják egymásra bízni magukat. A diákok így a színjátéktól a legtöbbet tanulhatják meg: A közösség erejét és a másik elfogadásának élményét. A vasvári regionális válogatót követően a Magyar Drámapedagógia Társaság alkalmi testülete döntött arról, mely csoportok kaptak meghívást az országos találkozóra. Vas megyéből a Soltis Színház gyermekjátszói is köztük vannak. Az országos fesztivált és döntőt június 9-10-én Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben rendezik meg.

Pogács Mónika

Fotó: pm,NGKK

Program
2017. augusztus 19. szombat
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)