Vasvári gyerekek a Nemzeti Színházban

2017. május 29. 07:35:47  nyomtatási kép
Vidnyánszky Attila, aki ma a Nemzeti Színház igazgató-rendezője "Vasvárra egy kicsit mindig hazajön". Hiszen Vasvár "egykori kultúrosa" Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója, a múlt század végén segédkezet nyújtott egy kis beregszászi színház színészeinek, rendezőinek, köztük neki is, hogy megmutathassák tudásukat a nagyvilágnak, hogy településünk, majd az egész ország hazajáró vendégszínészei legyenek.
2016. augusztusában "A szarvassá változott fiú" című filmjének vasvári vetítését követően Attila meginvitálta Gergye Rezső és Gyöngyösi Zsuzsa vezetésével a vasvári kisdiákokat - viszonzásul a támogatásért - a PADOC program keretében egy előadásra az ország Színházába, fedezve az utazás és a belépő költségeit. Találkozási lehetőséget biztosítva ezzel számukra a Népfőiskolai Mozgalom keretén belül már 4 éve testvérközösségi kapcsolatot ápoló két határon túli település diákjaival és nevelőivel. Így a magyarországi Vasvár, a vajdasági Kupuszina (Bácskertes) és a kárpátaljai Csapról érkező gyerekek együtt nézhették meg a Nemzet Színházában a János Vitéz örök élményt nyújtó előadását. Mindhárom településről érkezők közül sokan most jártak először a fővárosban, először léptek be a Nemzeti Színház kapuin.
Budapesten Pintér Szilvia, színház - drámapedagógus fogadta a csapatokat. Ő és kísérői közel két óra alatt megmutatták nekünk a színházat körülvevő parkot, meséltek a színészeket rejtő szobrokról. Bemutatták a színház minden zegét-zugát, megismertették velünk az épület történetét, bepillantást engedtek az itt folyó színházi munkafolyamatokba. Zárásul, hogy mindenki követni tudja a színpadon zajló eseményeket, Szilvia játékos formában bevezette a gyerekeket a János Vitéz történetébe.
Nagy megtiszteltetés volt, hogy Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója személyesen is üdvözölte a három országból érkező magyar gyerekeket. A közös fénykép mindannyiunk számára csodás emlékeket felidéző emlék marad. 
A három órás frenetikus előadás hatalmas sikert aratott a gyerekek és kísérőik körében. A nézők együtt éltek a színpad eseményeivel, tapsoltak, nevettek, sikítottak, ha nagyon megijedtek a fejük felett repkedő mostohától. A kerékpárra felszerelt stilizált lovak, a csodás tündérvilág látványa, a nagyszerű színészi játék mind hozzájárult ahhoz, hogy az előadás végén felállva, tomboló tapsviharral köszönjék meg a színészek játékát. Hatalmas élmény volt!! Nagyon köszönjük a lehetőséget mindhárom település nevében is!! Bízom benne, hogy aki ezen a napon velünk volt, felnőttként visszatérő látogatója lesz a színházi előadásoknak! Így legyen!

Gyöngyösi Zsuzsa, aki szintén egy hatalmas élménnyel lett gazdagabb

A Színház fotósa megörökítette ezt a napot, a képgalériát ezen a linken lehet megnézni: https://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2017/05/nyitott-szinhaz

A Kárpátalja is beszámolt az eseményről: 
http://karpataljalap.net/?q=2017/05/10/csapi-gyerekek-nemzeti-szinhazban

Program
2017. október 17. kedd
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
24
25
26
27
28
29
30
31
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)